Nem jutottak fel az élvonalba a nagykaposi sporthorgászok

sporthorgászat

Nemrégiben két sporthorgászversenyen is részt vettek a nagykaposi Maros Mix Tubertini versenyzői. 

Trencsénben a Laugaricio Cup elnevezésű megmérettetésen Magyar Zoltán és Petőcz Károly is indult. Az Ung-vidékiek a 25 csapatot felvonultató mezőnyben a 17. helyet szerezték meg, győzött az eperjesiek A csapata. Egyéniben a vágbesztercei Ľuboš Krupička bizonyult a legjobbnak. Petőcz 28., Magyar pedig 38. lett. 

„Egy erős nemzetközi mezőny részesei lehettünk. Sem a csapat-, sem pedig az egyéni versenyben, ahol velünk együtt 50-en küzdöttek a helyezésekért, nem vallottunk szégyent. Itt is megmutatkozott, hogy a jobbaktól érdemes tanulni. Most ennyire voltunk képesek” – értékelt Vernárszky Gyula csapatvezető. 

A nagymihályi Széles-tavon rendezett 2. ligás úszós sporthorgászversenyen nagy volt a tét, az országos bajnokság legjobbjai közé visszakerülés volt a nagykaposiak célja. Ez nem sikerült, maradt a 2. fordulóban elért 5. hely, a Fleischer Bertalan, Magyar Zoltán, Rusnák Martin, Timko Péter alkotta nagykaposi alakulat nem ért oda a feljutást érő első három helyre. Az évadot a Bánovce gárdája nyerte. 

„Az első napon javítottunk helyzetünkön és faragtunk 11 pontos hátrányunkból. Jó esély maradt a következő napi folytatásra, ami nagy szomorúságunkra nem jött össze. Nem volt szerencsénk. Persze nem lehet csak erre fogni a dolgot, talán bizonyos esetekben elhamarkodtunk döntéseket, de ez minden sportágban előfordul. Nem marad más hátra, jövőre újra megpróbáljuk. A csapat együtt marad, és ez biztató lehet a feljutást illetően. Azt hiszem, újra esélyesként számolhatnak velünk” – fogalmazott Vernárszky. 

A következő kiírás sorsolására 2022 januárjában, Zsolnán kerül sor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?