Budapest. A bundázással vádolt pólóválogatott ügyében eljáró Magyar Vízilabda Szövetség teljes erkölcsi és anyagi jóvátételt követel a sport nemzetközi szervezetétől. Ha a fellebbezését nem fogadják el, a lausanne-i nemzetközi sportbírósághoz fordul.
Nem hagyják a becsületüket a pólósok
Túlzás lenne azt mondani, hogy interkontinentális sajtóvisszhangja van a Nemzetközi Vízilabda Szövetség (FINA) vasárnapi döntésének, amellyel törölte a patraszi Világliga elődöntőjének, a magyar–orosz mérkőzésnek az eredményét – mindkét csapatot vesztesnek hirdetve ki –, de például a spanyol hírek között azért találni néhány érdekes mondatot. A FINA a játék tisztaságának megsértésével vádolta a két együttest – vagyis azt mondja, hogy bundáztak –, így aztán például az Europa Press hírügynökség is úgy tudósított, hogy a két válogatott megegyezett a számára megfelelő eredményben, az El Pais napilap pedig a „Háborút hirdet a vízilabdasport az ügyeskedések ellen” címmel írja, hogy a nemzetközi szövetség történelmi döntésével vesztesnek hirdette ki mindkét csapatot, mert azok a tiszta játék minden szabályát megsértették.
Az ügy haszonélvezője egyébként a spanyol válogatott volt, hiszen a bronzmeccs helyett döntőt játszhatott az oroszokkal – a pontvesztés miatt a magyar csapat visszaszorult a harmadik helyre – igaz, nem sokra ment vele, mert kikapott.
„Történelmi döntés?” – kapta fel a fejét a cikk hallatán Jakab Zoltán, a hazai szövetség főtitkára. „Hát miért nem hoztak eddig ilyen történelmi döntéseket, hiszen számtalan példát lehet hozni a valóban gyanús eredményekre a vízilabdában. A mi mérkőzésünkön mindössze az történt, hogy a nem éppen csúcsformában lévő magyar csapat és a meglepően jó orosz teljesen egyforma teljesítményt nyújtott, egyenlő volt az állás, majd jött a büntetőpárbaj. A meccs igazi küzdelem volt, harcoltak a játékosok és nem bundáztak, erre példa Biros Péter szemöldöksérülése is.”
A nemzetközi szövetség képviselői mégis gyanúsnak találták az eredményt, és szankcionáltak. „Már azt sem értjük, hogy mire alapozzák a vádat – folytatta a főtitkár. – Azt mondták, a videofelvétel alapján az az érzésük támadt, hogy nem volt tiszta a játék. Na de hát egy ilyen példátlan döntést mégsem lehet érzés alapján meghozni, ide bizonyítékok kellenének, de egy sincs.”
Pedig még nagy szüksége lehet rájuk a FINA-nak. A magyar szövetség hivatalosan jelezte, hogy fellebbezést nyújt be, és ha nem adnak helyt a panaszának, a lausanne-i független nemzetközi sportbírósághoz fordul. Ott pedig a FINA-nak már mindenképpen bizonyítania kellene, hogy bundázott a két csapat.
„Teljes erkölcsi és anyagi kártérítést követelünk – mondta Jakab Zoltán. – A jó hírünk megsértése mellett több tízezer dollárt is vesztettünk, szóval az sem mindegy. Ez rendkívüli eset, nagyon határozottan lépünk fel. A lehető legalaposabban elkészített fellebbezést akarjuk benyújtani, és ragaszkodunk hozzá, hogy a FINA hivatalosan ismerje el: alaptalanul büntetett minket.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.