Nem ejtik a Lionel Messi elleni adócsalási vádat

Madrid |

<p>Az ügyben eljáró barcelonai bíró elutasította a spanyol ügyészség beadványát, hogy ejtsék a Lionel Messi argentin sztárlabdarúgó elleni adócsalási vádat.</p>

A hétfőn nyilvánosságra hozott döntés szerint elegendő bizonyíték gyűlt össze annak igazolására, hogy a Barcelona vb-ezüstérmes csatárának tudnia kellett a bűncselekményről. Az ügyész június közepén azért szerette volna ejteni a vádat, mert szerinte bebizonyosodott, hogy a futballista nem vétkes, és menedzser-édesapja, Jorge Messi a felelős a be nem fizetett adókért.

A játékos és apja ellen csaknem egy éve indították meg hivatalosan a nyomozást adócsalás ügyében. A gyanú szerint 2007 és 2009 között 4,1 millió eurót nem fizettek be a spanyol államkasszába. A négyszeres aranylabdás játékos tagadja, hogy törvénysértést követett volna el. Az ügyész szerint Messiék a futballista személyéhez kötődő jogok értékesítéséből befolyó összegek után nem adóztak, mivel azokat Spanyolországon kívül - Uruguayban, Belizében, Svájcban és az Egyesült Királyságban - bejegyzett cégek kezelték.

Jorge Messi azóta ötmillió eurót már befizetett adóhátralék címén.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?