Szombathely. Először is szeretném megköszönni azt, hogy a hozzám eljutott információk szerint a magyar közvélemény egy emberként kiáll mellettem, és maximális támogatásáról biztosít.
„Nem csaltam...”
Szombathely. Először is szeretném megköszönni azt, hogy a hozzám eljutott információk szerint a magyar közvélemény egy emberként kiáll mellettem, és maximális támogatásáról biztosít. A diszkoszvetés döntője után valóban nem sikerült a szabályban előírt mennyiségű vizeletet produkálni, ugyanakkor a WADA helyszínen tartózkodó ellenőre az általam leadott mennyiségű vizeletet lezárta és szabályos körülmények között tárolta. Ekkor úgy gondoltam, hogy a minta megvizsgálása után nem veszik el az olimpiai aranyérmemet. A Magyarországon megjelentekkel ellentétben nem próbáltam csalni. Aki egy kicsit is ismeri a doppingvizsgálatok menetét, az tudja, ez lehetetlen.Természetesen élek fellebbezési jogommal, nem fogadom el a döntést. Az IAAF főtitkára, Gyulai István támogatásáról biztosított, és segít a szükséges lépések megtételében. Biztos vagyok benne, hogy a fellebbezés után korrekt döntés születik, és az olimpiai aranyérem visszakerül ahhoz, aki valóban megnyerte ezt a versenyszámot. A hírekkel ellentétben klubtársammal, Annus Adriánnal nem menekülünk, a távozásra engedélyt kértünk és kaptunk. A jövőmmel kapcsolatban még nem hoztam döntést, de komolyan gondolkodom azon, hogy mit tegyek. Úgy érzem, nem sok értelme van annak, hogy ilyen körülmények között sportpályafutásomat folytassam.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.