Nem csak Mateust szidják a focipályákon

régiófoci
Marcelháza/Nagyölved. |

A magyarok gyalázására kevésbé érzékenyek az illetékes szervek, mint a huhogásra.

Másfél hónapja került Nagyölvedre a brazil Mateus De Oliveria Silva, aki korábban hazájában az EC Sao Bernardo, majd a spanyol CD San Fernando csapatánál szerepelt, közben pedig két idényt lehúzott a Fortuna ligás aranyosmaróti ViOn alakulatánál is. „Örömmel tölt el, hogy felkeltettem az új csapatom érdeklődését és azon leszek, hogy teljesítményemmel megháláljam a megelőlegezett bizalmat” – nyilatkozta lapunknak az érsekújváriak elleni első meccse után a 26 éves támadó középpályás.

A nyugat-szlovákiai Tipos III. liga 7. fordulójában a nagyölvediek Marcelházára látogattak, és a gól nélküli döntetlennel végződött találkozó után az öltözőbe vonuláskor néhány, magáról megfeledkezett „szurkoló” huhogni kezdett. Ily módon köszöntek el Mateustól.

A szövetség fegyelmi bizottsága hamarjában megvitatta az eseményt és meghozta döntését. A rendező klubot 150 eurós bírsággal sújtotta, a négy érintett néző pedig jövő év június végéig nem látogathatja csapata bajnokiait. A játékvezető és két segítője egy-egy hónapos, míg a mérkőzésellenőr négy hónapos eltiltást kapott a tények elhallgatása miatt.

„Mélységesen elítélem a történteket, és le is vontuk belőle a tanulságot. Kérdezném viszont, hogy az illetékesek miért nem cselekszenek akkor, amikor a mi nemzetünket rágalmazzák néhány kilométerre északra?” – tette fel a kérdést Viderman Róbert marcelházai klubelnök.

„Mateus egy rendkívül szerény, tisztelettudó fiatalember. Nem érdemelte meg, hogy ily módon ócsárolják. Tömérdek esetben bizony nekünk is sok mindent le kell nyelnünk az idegenbeli meccseinken. Két évvel ezelőtt egy magyar–szlovák válogatott összecsapást tekintettünk meg Budapesten több-tucatnyi sportbarátommal együtt. Akadtak köztünk olyanok is, akik a hazaiaknak szorítottak. Egy illuminált állapotban lévő, magas tisztséget betöltő, más járásbeli kollégám sajnos nem volt képes eltűrni a jelenséget, és trágár szavakkal illette az érintetteket. Jómagam panaszt tettem ellene és az úriember fél évig nem szerepelhetett mérkőzésellenőrként a legmagasabb osztályban” – árulta el Urbán Ferenc nagyölvedi klubmenedzser és segédedző.

Jó néhányszor tapasztalhatták lapunk munkatársai is, hogy pár suhanc rögtönzött kórust alkotva magánműsort mutat be, és gyalázza a magyarokat. A vulgáris beszéd, a szitkozódás gyakran a meccs végéig nem hagy alább. A közelmúlt ilyen meccsei közé tartozik a nagyszombati kemény mag dunaszerdahelyi fellépése, a somorjaiak puhói megalázása vagy a DAC U16-osainak nagymihályi becsmérlése.

Szomorú tény, hogy a játékvezetők hasonló ügyekben gyakran nem lépnek fel határozottan, és a mérkőzésellenőrök (akik között magyar nemzetiségűek is akadnak) jegyzetfüzete is nemegyszer üresen marad.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?