<p>Újra kieső helyre csúszott a táblázaton a rimaszombati együttes, amely hazai pályán kapott ki 2:0-ra a feljutásért harcoló Podbrezovától. A gömörieknek ez volt a negyedik hazai vereségük ebben a szezonban, a Podbrezovától zsinórban ötödször is nullára kaptak ki.</p>
Nem bírtak a mumussal a rimaszombatiak
ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS
Mindegy, milyen formában van éppen a két csapat, a rimaszombatiak és a podbrezováiak összecsapása mindig a Garam menti együttes sikerével zárul. Amióta a vasgyáriak visszakerültek a második vonalba (vagyis tavaly ősz óta), a gömöriek még gólt sem rúgtak nekik. Az elmúlt szezonban kétszer 3:0-ra, egyszer pedig 1:0-ra kaptak ki tőlük, az aktuális idényben idegenben 1:0-ra maradtak alul, s hazai pályán sem tudták megszakítani a rossz sorozatot.
Pedig lett volna rá esélyük, mert bár a meccs első helyzete a vendégek előtt adódott (a hat mérkőzés után újra a kezdőcsapatba kerülő Kostolanský kapus maga sem tudta, hogyan védte ki Kupčík lövését – amúgy lábbal), az első félidő nagy részében a hazaiak irányítottak, s több óriási lehetőségük volt. Gálik a 13. percben lehetetlen szögből lőtt kapura Hoferica felívelt szabadrúgása után, a mozdulat Hanákot úgy meglepte, hogy a hasa alatt átcsúszott a labda, a kapufát érintve végiggurult a gólvonalon, a hazai védők pedig a kapufára rúgva (!) kivágták...
Öt perccel később az ezúttal magához képest szokatlanul rámenősen játszó Siheľský került ziccerbe, de Hanák jól futott ki. A vendégek kapusa Balát remekül helyezett szabadrúgásánál is bravúrral védett. A Podbrezová pedig természetesen csak arra várt, hogy lecsaphasson („Szeretünk Rimaszombatban játszani, mert az ellenfél nem áll be védekezni, a mieinknek pedig nagyon jól mennek a kontrák” – magyarázta már a meccs után Jaroslav Kentoš, a vendégek vezetőedzője), s a 40. percben Vaščák meg Tubonemi úgy kijátszották a helyzetet, hogy Tuboneminek az üres kapuba kellett csak begurítania a labdát.
A gömöriek ekkor még azt hitték, hogy majd a második félidőben egyenlítenek, de a 60. percben egy hazai szabadrúgás miatt a védők mind előrehúzódtak, a hátul maradt Siheľský szorongatott helyzetben nem mert hazaadni (mert a drukkerek olyankor mindig hőbörögnek; tanulság: nem mindig éri meg a drukkerekre hallgatni), s a lehető legrosszabb helyre, ellenfélhez passzolt. A támadás végén Vaščák szerzett gólt, s ezzel el is dőlt a meccs.
A rimaszombatiak így visszacsúsztak a 11. helyre, a Podbrezová hatmeccses nyeretlenségi sorozat után győzött újra, s kétszeresen is örülhetett: a három pontnak köszönhetően ugyanis a DAC vereségét kihasználva a táblázat élére ugrott. (bt)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.