Nem áll ki az oroszok elleni vb-pótselejtezőre a cseh labdarúgó-válogatott sem

Nem áll ki az oroszok elleni vb-pótselejtezőre a cseh labdarúgó-válogatott sem

A lengyel és a svéd után a cseh labdarúgó-válogatott sem áll ki az oroszok elleni világbajnoki pótselejtezőre.

A cseh szövetség vasárnap közölte, hogy semmilyen körülmények között nem hajlandó pályára lépni Oroszország ellen.

Szombaton a lengyel és a svéd szövetség hasonló bejelentést tett, hozzátéve, tárgyalásokat folytatnak a csehekkel annak érdekében, hogy a három szövetség közös álláspontot közvetítsen a nemzetközi szövetség felé.

Az eredeti program szerint az orosz-lengyel találkozót az európai pótselejtező keretében március 24-én rendeznék Moszkvában. Az összecsapás győztese öt nappal később játszana a B jelű ág másik párja, a svéd-cseh összecsapás továbbjutójával azért, hogy részt vehessen a Katarban november 21. és december 18. között sorra kerülő vb-n.

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök hajnalban katonai művelet végrehajtását rendelte el a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségei, köztük a főváros ellen is hadműveletet folytatnak, és támadást indítottak a Moszkva-barát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területekről. Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?