Nem a DAC az esélyes Belgrádban, de meglepné a Partizant

dac

Ma 21.00-kor a szerb Partizan otthonában lép pályára a DAC a labdarúgó Európa-konferencialiga-selejtező második fordulójának első mérkőzésén.

A mai párharc egyértelmű esélyese a Partizan. Egyrészt sokkal nagyobb nemzetközi rutinnal rendelkezik, másrészt a játékoskeret értéke is nagyjából kétszer akkora, mint a dunaszerdahelyi. A Partizan tavaly az Európa-ligában indult, ahol a lett RFS-t és a moldovai Sfintul Gheorghe csapatát kiejtve a harmadik fordulóig jutott – ott a belga Charleroi jelentette számára a végállomást. 

A belgrádi csapat két évvel ezelőtt még az Európa-liga csoportkörébe is bejutott, ahol többek között a Manchester Uniteddel is meccselt, ráadásul az elmúlt tíz évben összesen 1 BL- és 5 EL-csoportkörös szereplést tud felmutatni. 

Akár a magyar válogatott

A szerb bajnokságban nem olyan fényes a helyzet a Partizan számára, amely a 2016/17-es szezon óta vár a bajnoki aranyéremre – az elmúlt 4 évben kivétel nélkül a legnagyobb rivális Crvena zvezda lett a bajnok, a Partizannak be kellett érni három második és egy harmadik hellyel.

A Partizan szurkolói másfél év után először térhetnek vissza a stadionba. „Nagyon örülünk, hogy végre újra nézők előtt játszhatunk. A DAC tele van légiósokkal. 3–5–2-es rendszerben játszanak, ami a magyar válogatottra emlékeztet engem. Nem hiszem, hogy meglepnek minket, tisztában vagyunk az erősségeikkel. Óvatosak vagyunk, de hiszünk magunkbanˮ – mondta a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Alekszandar Sztanojevics, a Partizan vezetőedzője.

A szurkolói kulisszának Dominik Kružliak, a DAC csapatkapitánya is örül: „Igaz, hogy a mi szurkolóink nem lehetnek ott velünk Belgrádban, de 13 ezer néző előtt játszhatunk, aminek én személy szerint örülök. Jó és kemény felkészülésen vagyunk túl, aminek hála meglephetjük a Partizant. Tudjuk, hogy nem mi vagyunk a párharc esélyesei, de mindent megteszünk a jó eredményért, és azért, hogy még legyen esélyünk a visszavágón is” – mondta Kružliak.

Új arcokkal a DAC

Hasonlóan a Partizanhoz, a DAC számára is három mérkőzés erejéig tartott a tavalyi kupaszezon: az izlandi Hanfarjördur és a cseh Jablonec legyőzése után, a LASK Linz elleni 7:0-s vereséggel búcsúztak a sárga-kékek az Európa-ligától. Ma akár heten is pályán lehetnek az új címerrel ellátott dunaszerdahelyi mezben az akkori csapatból. A linzi kezdőcsapatból csak a sérült Kalmár Zsolt, az azóta eligazolt Bednár és Müller, valamint a távozás küszöbén álló Eric Ramírez nem léphet pályára Belgrádban.

A dunaszerdahelyi csapat 19 mezőnyjátékossal és három kapussal utazott el a szerb fővárosba. A keretben ott van mindhárom nyári igazolás, Vantruba, Ciganiks és Muhamedbegovic is. A szezon első tétmérkőzésén lehetőséget kaphat több olyan játékos, aki tavasszal kölcsönben más csapatnál szerepelt – így Malý, Fábry és Sharani is. A somorjai STK-tól érkező Rymarenko szintén ott van a meccskeretben.

„Örülök, hogy olyan erős ellenfél ellen kezdjük meg a szezont, mint a Partizan Belgrád, mert így a játékosaimnak már a szezon legelején kellően koncentráltnak kell lenniük. Ez segíthet nekünk a bajnoki rajtban is, hiszen fontos, hogy jól kezdjük el a Fortuna Ligát – mondta még a hétfői, szezon előtti sajtótájékoztatón Németh Antal vezetőedző, aki kifejtette véleményét arról is, hogy az UEFA eltörölte az idegenben lőtt gólok szabályát. – Egyértelműen a gyengébb csapatoknak kedvez ez a szabály. A szurkolók számára is érdekesebb meccsek következhetnek, hiszen több lehet majd a hosszabbítás vagy a 11-es párbaj.” 

A mérkőzést az STV 2 élőben közvetíti, a játékvezető a dán Maae lesz. A visszavágóra jövő csütörtökön kerül sor Dunaszerdahelyen.

Érdekes

Pályán a Spartak, a Žilina, az Újpest ís a Puskás

Ma két másik Fortuna ligás és két NB I-es csapat is pályára lép a labdarúgó Európa-konferencialiga selejtezőjének 2. fordulójában. A nagyszombatiak azt a Sepsit fogadják (19.00), amely keretében szlovák védő is van Branislav Niňaj személyében. A zsolnaiak a ciprusi ezüstérmes Apollonhoz utaznak (19.00), s abban bíznak, kihasználják, hogy a limasszoliak még csak két felkészülési meccsen vannak túl. A sorozathoz most csatlakozó Újpest 15 év után visszavághat a Vaduznak (21.00), a liechtensteini gárda ugyanis 2006 nyarán 4:0-ra kiütötte a lilákat a Szusza-stadionban. A Puskás Akadémia egy kört már ment, csakúgy, mint ellenfele, a Rigas FS (18.00), amely az 1. fordulóban a feröeri Klaksvíket búcsúztatta.

(ot)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?