Negyedikek lettek a somorjaiak

<p>Nem sikerült megvédenie a tavalyi történelmi bronzérmet a somorjai kosárlabdacsapatnak a női extraligában: a harmadik helyért kiírt sorozat harmadik, utolsó mérkőzésén 65:57-es vereséget szenvedett az ŠBK hazai pályán az újonc iglóiaktól, akik így 2:1-re nyerték a párharcot.</p>

 

„Sajnos az iglói kosarasok jobban akarták a sikert, nagyobb tűzzel játszottak, erőteljesebben küzdöttek a pályán – konstatálta lapunknak a szerda esti meccsről Juraj Suja, a somorjaiak vezetőedzője. – Ehhez pedig hozzájött az alacsony dobószázalékunk. De a pillanatnyi formán túlmenően több kosarasunk ››fejben‹‹ vesztette el a mérkőzést.” Az elvárás, ami nyomaszthatta a csallóközieket, ugyanis a bronzérem megszerzése volt – ami két negyed után (31:25) úgy tűnt, meg is lesz a csallóközieknek. „Paradox helyzet, hogy a második félidei kezdéseink egész szezonban nagyon erősek voltak, most viszont begörcsöltünk. A játékosaink egymásra vártak, nem merték vállalni a dobásokat” – mondta a 24:9-re elvesztett harmadik negyedről Suja. A hátrányból csak minimálisan sikerült faragniuk a hátralevő időben, a 29 pontig jutó Suja Tímeának nem akadt társa, a dobogó helyett így csak a negyedik hely jutott a somorjaiaknak, akik felemás szezont zárnak. „Nehéz röviden értékelni. Néhány részleges célt teljesítettünk, de az elúszott harmadik hely miatt sikertelennek tűnhet az idény, ugyanakkor nem lehet mindent egy kalap alá venni, a magyar–szlovák playoffban például az euroligás győrieket is le tudtuk győzni. Az utolsó meccsen nem jött ki a lépés, de azt is látni kell, hogy sok volt a sérültünk a szezonban, a játékoskeret összetétele pedig csak két hónapja vált véglegessé, így kevés volt az idő az összeszokásra. A szereplésünkkel kapcsolatos elemzést a vezetőségnek is benyújtom majd, akkor fogunk beszélni a jövőről is” – tette hozzá a 32 éves edző. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?