Négy szlovákiai magyar röplabdabajnok

Három éve a Myjava, két éve a Prešov volt a komáromiak ellenfele a döntőben, de egyik rivális sem kényszerítette hétmeccses sorozatra a Duna-partiakat. A pozsonyi VKP igen: azok után, hogy a piros-fehérek 3:2-es szériállásnál hazai pályán kaptak ki tőlük a hatodik meccsen, ráadásul 2:0-ás vezetésről, mentálisan a címvédő várhatta jobb pozícióból a sorsdöntő finálét.

„Nagyon nehéz leírni szavakkal, amit szombat este éreztünk, én még nem voltam ilyen szituációban. Nagyon rosszul éltük meg a történteket, de mindjárt a meccs után az öltözőben átvettük, hogy min ment el a hatodik mérkőzés, mik voltak azok a tényezők, amik az ő javukra döntöttek. Amik nem történhetnek meg újra, mert akkor megint veszítünk” – mondta utóbb lapunknak Sánta János, a komáromiak saját nevelésű játékosa.

Hogy érzékeltessük az akkori csalódottság mértékét: a lassan már az ünneplésre készülő csarnokban a hangosbemondó szomorúságában elsőre gratulált a bajnoki címhez a pozsonyiaknak, aztán az értetlen arcok láttán helyesbített, hogy az elsőségről a hetedik, hétfői meccs hivatott dönteni.

Egy ide, egy oda

Ezen a szokatlan időpont ellenére tűrhetően megtelt a Gopass Aréna. A főlelátón a dobok mellett csörgőkkel is felszerelkezett hazai drukkerek és egy szurkolói busznyi komáromi néző is helyet foglalt.

Akik magabiztos vendégcsapatot láttak a pályán az első szettben. Remekül működő blokk, dinamikus játék jellemezte a piros-fehéreket, akik osztálykülönbséggel hozták a játszmát (13:25). A másodikban fordult a kocka, elsősorban Vančónak köszönhetően, aki két alkalommal is ászokkal és nehezen menthető adogatásokkal ágyazott meg a VKP többpontos előnyéhez, amely lényegében a játszma végéig megmaradt (25:21).

Kulcsfontosságú szakasz

1:1 után nyilvánvaló volt, mennyire fontos szett következik. Jól jelezte mindezt, hogy a komáromiak edzője, František Ogurčák az első kisebb kommunikációs zavarnál, két pontra „nőtt” hátránynál időt kért. Egy kevéssel azonban a folytatásban is ők hibáztak többet, illetve a pozsonyiaknál ezúttal Trubač adogatásai mentek élményszámba – és alakítottak ki 19:15-ös hazai előnyt. Mégis tudtak innen egyenlíteni 23:23-ra a komáromiak, s jöhettek az extra izgalmak: két hárított VKP-szettlabda, ellenben rögtön az első értékesített vendégoldalon, nem is akármilyen: a remeklő Vančót egy labdameneten belül kétszer blokkolták tökéletesen Kohúték – 25:27, 1:2.

„Mindenki érezte, hogy a harmadik szettben fog eldőlni a meccs, a pozsonyiak is így voltak vele, próbálták ugyan utána fejben összeszedni magukat, de mi már tudtuk, hogy megvan az a fölényünk, ami a győzelemhez kell” – helyeselt felvetésünkre Sánta. S hogy miből merítettek erőt a fordításhoz, amikor már-már elúszni látszott a hajó? „Elmondtuk újra azokat a dolgokat, amiket egy időkéréskor vagy szettkezdés előtt szoktunk, azt, hogy szépen a saját játékunkra kell koncentrálnunk, magabiztosan kell röplabdázni, de odafigyelni minden apró részletre, így pedig el fognak jönni a mi pillanataink is.”

Bajnokcsapat

A negyedik játszmában mindenki hozta a „saját” pontjait nagyon sokáig, így sorsdöntőnek bizonyult, amikor a komáromiak egyet „brékeltek”. Amikor pedig Mlynarčík lecsapása után háromra nőtt a különbség, a pozsonyiak mimikájából látszott, hogy végképp bajban vannak. A VKP trénere, Robin Pělucha – aki a fent említett első aranyérem idején edzősködött Komáromban – egy esélytelen challenge-dzsel is próbalkozott lendületet adni csapatának, sikertelenül. A vége 17:25 lett, amivel a komáromiak 3:1-re nyerték a meccset, 4:3-ra a sorozatot, és bajnoki címmel zárták az idényt, visszavágva a pozsonyiaknak a Szlovák Kupa fináléjában elszenvedett vereségért.

Csak a végén hitték el

„Az utolsó szett utolsó 2-3 pontjánál éreztük egy kicsit, hogy megvan a győzelem, de akkor is koncentrált játékot kellett nyújtanunk. Nem bízhattuk el magunkat, mert bármikor visszahozhatták volna a meccset a pozsonyiak. Végig koncentrálni kellett – mondta az Új Szónak Pati-Nagy Simon, a komáromiak egyik liberója, aki kevésbé tartotta meghatározónak a harmadik játszmát. – Ha elvesztünk egy szettet, menni kell tovább. Mindig csak azt kell látnunk magunk előtt, hogy mit fogunk csinálni a következő játékban, lépésről lépésre. Igen, nagyon szoros volt az a szett, jó, hogy meglett, de az segített a leginkább a győzelemhez, hogy mindig a következő pont megszerzésére fókuszáltunk.”

Nagyon nagyszerű

Százvai Ádám, aki korábban a nyitraiakkal is ünnepelt már elsőséget, széles mosollyal (és egy felbontatlan pezsgősüveggel a kezében) fogadta a gratulációkat. „Nagyon jó érzés bajnoknak lenni. A harmadik szett második felében elkezdtünk újra szerválni és blokkolni, amivel megtörtük őket picit. Pszichésen már nagyon nehézzé vált számukra a negyedik szett, már muszáj lett volna hozniuk, így sok pontot tudtunk csinálni” – értékelt a 17 éve röplabdázó, de még mindig csak 25 éves játékos.

„Nagyon nagyszerű érzés – kereste a szavakat Forró Balázs, a komáromi felnőttkeret negyedik saját nevelésű játékosa. – Harmadszor lettünk bajnokok, ami hatalmas élmény. Amennyit dolgoztunk érte hét meccsen keresztül, és hogy a végén sikerült megcsinálnunk, az nagyon-nagyon jó érzéssel tölt el. Úgy kellett játszanunk, mint egy csapat. Többet kommunikáltunk egymással játék közben, jobban odafigyeltünk a másikra, bíztattuk a másikat. A taktikánkat tartottuk tovább, bejöttek a szerváink, és sikerült.”

Játékos és edző

Ogurčák, aki a szezont még játékosként kezdte, de edzőként fejezte be, sportszerűen a VKP-nak is gratulált. „Jó csapatuk van, remek fiatalokkal. Mi kétszer is azt hittük a sorozatban, hogy már megvan a bajnoki cím, de végül csak a hetedik meccsen tudtuk megszerezni. Nem mondanám, hogy a rutin döntött volna javunkra, hiszen a címvédővel játszottunk, nálunk pedig – a tapasztalt játékosok mellett – néhányan most küzdöttek először aranyéremért. Úgy, ahogyan mi megfordítottuk a harmadik szettet, ők egész meccseket fordítottak meg kétszer is – értékelt Ogurčák az újságírók gyűrűjében. – Láthattuk, hogy a sorozatban a hazai pálya nem játszott különösebb szerepet. Nem bíztunk el magunkat 1:0-ás vezetésnél sem, mert többször is fordítottak már ellenünk kétszettes előnyről is. Jól működött a szervánk, jól dolgozott a védelmünk, a harmadik szettben pedig végre a szerencse is mellénk állt.”

Végeztűnk. Vagy mégsem?

Mindezeket az érintettek már a gyorsan előkerült, klubszínekben pompázó egyenpólókban és sildes sapkákban mondták. Selfiek, fotók tucatjai készültek az ismerősökkel, családtagokkal – és persze a méretes serleggel. A zenei aláfestéssel a meccs alatt is spóroló szervezők az ünnepléshez sem szolgáltatták a ritmust, a biztonsági őrök pedig fél órával a hivatalos díjátadó után úgy látták jónak, ha elkezdik kiterelni a még a csarnokban tartózkodó „civileket.” „Végeztünk” – szögezte le (egyébként inkább kérlelve, semmint indulatosan) egyikük – de a komáromi röplabdázók előtt még hosszú ünneplés állt. „Nincsenek ilyen jellegű pontos információim, nem készültünk tervvel, majd improvizálunk” – jegyezte meg nevetve Pati-Nagy.