Négy DAC-meccset manipuláltak

Pozsony |

<p>Szlovákiát is elérte a labdarúgó-bundabotrány. Szerdán a cseh és a szlovák rendőrség összesen 18 személyt vett őrizetbe, egykori élvonalbeli futballisták és jelenlegi DAC-játékosok is érintettek.</p>

Szlovákiából három közvetítő, valamint négy dunaszerdahelyi futballista  szerepel a gyanúsítottak listáján. Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány tájékoztatása szerint Szlovákiában először lepleztek le olyan esetet, amikor a korrupciót szervezett csoport követte el. Az ázsiai központú bűnbanda fő szlovákiai összekötője Ivan Ž. volt, aki aktív pályafutása során szingapúri klubokban is játszott. Ő választotta ki, hogy mely mérkőzéseket manipulálják, ő kezelte az ázsiai főnöktől kapott pénzt, s neki dolgozott R. Róbert és Marián D., akik megszólították a kiszemelt játékosokat. „Jelenleg 19 manipulált mérkőzésről tudunk Csehországban és Szlovákiában, de ez a lista valószínűleg nőni fog. Minden esetben ázsiai internetes fogadóirodákban zajlott a fogadás” – mondta Gašpar. Ebben a szezonban a DAC tétmeccsei közül négynek az eredményét befolyásolták. A rendőrség tudomása szerint egy-egy manipulált mérkőzésért kétezertől hatvanezer euróig terjedő összeget fizettek a futballistáknak, a bűnszervezet összesen 210 000 eurót költött erre a célra. A házkutatások során csak Szlovákiában 49 ezer euró készpénzt és több tucat mobiltelefont s egyéb kommunikációs eszközt foglaltak le, a csalók több mint 150 különböző SIM-kártyát használtak. A megvesztegetésért kettőtől öt, a kenőpénz elfogadásáért kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés jár. A szlovák és a cseh rendőrség közös nyomozócsoportja egy Ázsiából irányított bűnszervezetet derített fel, amely Csehországban és Szlovákiában legalább 19 futballmérkőzést manipulált.Az ügy egy cseh futballista feljelentésével indult, aki nem volt hajlandó bundázni, s a rendőrséghez fordult. A nyomozó hatóságok Szlovákiában hét személyt gyanúsítanak, hárman közülük volt élvonalbeli futballisták: Ivan Ž., R. Róbert és Marián D.; négyen pedig a DAC jelenlegi játékosai: Michal D., Ivan H., Tomáš H. és Marek B. (A keresztnevek és a kezdőbetűk alapján két középpályásról és két hátvédről van szó.) Online fogadásTibor Gašpar országos rendőrfőkapitány elmondta, a bűnszövetkezet csehországi és szlovákiai feje a szingapúri bajnokságot is megjárt Ivan Ž. volt, ő tartotta a kapcsolatot az ázsiai főnökkel. Közvetítői, az egykori játékosok keresték meg a kiválasztott mérkőzéseken szereplő futballistákat. A bundamaffia egy-egy meccsért kétezertől hatvanezer euróig terjedő összeget fizetett ki a játékosoknak. A fogadás minden esetben ázsiai online fogadóirodákon keresztül zajlott, ún. élő fogadás során. Összekötő a tribünönAz egyezményes jel a lelátóról érkezett: ha a 15. perc után az összekötő személy elhagyta a tribünt, az azt jelentette, hogy a terv meghiúsult (mert az adott fogadóiroda kínálatából lekerült a mérkőzés, vagy mert kedvezőtlenül alakultak a szorzók), s a futballisták „szabadon” játszhattak. Ha az összekötő negyedóra után is ott maradt a tribünön, akkor a meccset a megbeszéltek alapján kellett manipulálni. Legalább négy gólA dunaszerdahelyi DAC meccseivel kapcsolatban a rendőrfőkapitány megjegyezte: a csalók célja az volt, hogy legalább négy gól essen. „Négy ilyen manipulált mérkőzésről tudunk” – tette hozzá Gašpar. A DAC ebben a szezonban kilenc tétmeccset játszott, s közülük pontosan négyen esett legalább négy gól: Senica–DAC 4:0, Trenčín–DAC 6:0, Myjava–DAC 4:1 és DAC– FK Pohronie 6:1 (utóbbi kupamérkőzés volt).A rendőrség egyelőre nem tette közzé a manipulált meccsek listáját, mert néhány gyanúsított már együttműködik a nyomozókkal, akik így újabb neveket tudnak meg. Gašpar szerint „a gyanúsítottak köre és a befolyásolt mérkőzések listája sincs még lezárva”.Az újságírói kérdésre, hogy az egykori válogatott játékos Marek Špilár öngyilkossága összefüggésben állhat-e a bundabotránnyal, Gašpar azt felelte, nem kötné össze a két esetet.A nyomozás a cseh és a szlovák futballszövetség tudtával zajlott. A rendőrség kiemelte, hogy a szövetségtől minden segítséget megkaptak az ügy felgöngyölítéséhez. Reagált a DACA Szlovák Labdarúgó-szövetség (SFZ) közleményt adott ki a rendőrségi bejelentésre reagálva: „Az akció sikeréhez az is kellett, hogy a lehető legkevesebben tudjanak róla. Fontos információkat kaptunk az UEFA monitoringrendszerének köszönhetően is.”A dunaszerdahelyi DAC menedzsere, Dušan Chytil a TASR hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: „Nincs sok információnk, közvetett úton tudtuk meg, hogy Ivan Hodúr csütörtökön vallomást tett. De pénteken neki is meg kell jelennie tréningen.” A klub hivatalos állásfoglalásában az áll, a klubvezetést sokkolták és felháborították a történtek, sejtelmük sem volt róla, mi zajlik a hátuk mögött. Radványi: valami nem stimmeltRadványi Miklós vezetőedző lapunknak elmondta, már korábban is érezte, hogy nincs minden rendben. „A csapat a vezetésem alatt korábban nem kapott háromnál több gólt, az idei szezonban viszont háromszor is. Éreztem, hogy valami nem stimmel, de erre nem számítottam… – nyilatkozta a tréner. – Egyébként a négy gyanúsított játékos közül Diant már a myjavai meccs után elküldtük. Božoň és Huber részt vett a szerdai és csütörtöki edzésen, csak Hodúr nem jelent meg a tréningen. Többször is próbáltam elérni, de csak csütörtök délután jelentkezett, és elmondta, hogy akkor engedték ki a rendőrségről.” Korábbi szlovák szálakA bundabotrány korábban elkerülte Szlovákiát, bár néhány esetnek voltak szlovákiai vonatkozásai is. A magyar nyomozó hatóságok által vizsgált mérkőzések között két olyan előkészületi meccs is szerepelt (Honvéd–Šaľa, Honvéd– B. Bystrica), amelyet manipuláltak. A rangado.hu közölt néhány beszkennelt oldalt a magyar bundabotrány nyomozati anyagából; az egyik dokumentumban (H. Gábor vallomási jegyzőkönyvében) az FC Nitra két játékosának érintettségéről beszél; leírása az egykori nyitrai gólvágóra, Rák Róbertre illik. „A leírás tényleg rám illik, de soha életemben nem láttam ezt a pasit, azt sem tudom, miről van szó. Aki ismer, tudja, hogy szeretem a focit, hogy ellene vagyok az ilyesmiknek. Az egészről (a bundáról – a szerk. megj.) csak az újságokból értesültem, amikor Magyarországon kirobbant az ügy. Az én nevem nem szerepel a vallomásban, de tényleg rám illik a leírás, és ez totálisan sokkolt” – nyilatkozta lapunknak az ominózus vallomással kapcsolatban a nyár elején Rák Róbert. (bt, sz. z., gj)

  Nézzék meg az egyik megbundázott mérkőzés összefoglalóját. Trenčín–DAC 6:0.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?