NB I: Nagy verésbe szaladt bele a Ferencváros

focilabda

A Ferencváros sima, 3-0-s vereséget szenvedett a Mezőkövesd vendégeként. Mivel a Fehérvár 4-1-re legyőzte a Zalaegerszeget, szorosabb lett a bajnoki címért folytatott versenyfutás. Ez történt az OTP Bank Liga 22. fordulójában.

Három pontot érő letámadás

A forduló rangadójára Mezőkövesden került sor, ahol a harmadik helyezett fogadta az elsőt. A hazaiak bátran letámadták a Fradit, a vendégek érezhetően ezzel nem tudtak mit kezdeni. A kövesdiek bő félóra alatt lerendezték a meccset: előbb Karnitski talált egy szöglet után a kapuba, majd Dibusz pontatlan passza után Besirovic volt eredményes, egy újabb figyelmetlenséget követően pedig Cseri alakította ki a 3-0-s végeredményt. A Ferencvárosnak ez volt a második veresége az idei bajnoki szezonban. Érdekesség, hogy a Puskás Akadémiától is három góllal kaptak ki Rebrovék.

Kuttor Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője érthető módon rendkívül boldog volt a mérkőzés után.

Amióta én vagyok a vezetőedző, most játszottunk a legjobban. Ez a győzelem is három pontot ér, ugyanakkor egy olyan csapatot győztünk le, amely ősszel a nemzetközi porondos is ért el komoly eredményeket, az NB I-et pedig nagyon magabiztosan vezeti. Remekül működött a letámadásunk, ennek köszönhetjük a sikert.

Kuttort megkérdezték, hogy kit ajánlana Marco Rossi szövetségi kapitány figyelmébe a mezőkövesdi csapatból.

Nem ajánlok senkit a csapatomból a válogatottba, ha a szövetségi kapitány látta a mérkőzést, akkor ő el tudja dönteni, hogy kire lehet szüksége. Véleményem szerint van olyan játékosunk a jelenlegi forma alapján, aki a válogatott segítségére tudna lenni.

Érdekes

A forduló játékosa:

Ivan Petrjak (Fehérvár)

Az ukrán légiós a kezdeti nehézségek után egyre jobb formában futballozik a Vidiben. A Zalaegerszeg ellen ő volt a meccs hőse, három szerzett góllal. A fiatal szélső pályafutása során most triplázott először.

A forduló vesztese:

Dibusz Dénes (Ferencváros)

A válogatott kapus nem egyszer bebizonyította, hogy képes egészen bravúros produkciókra is. Ezúttal azonban nem tudott hozzátenni csapata teljesítményéhez, sőt, a második gól előtt nagyot hibázott, amikor elpasszolta a labdát a saját tizenhatosa előtt.

Sergej Rebrov szerint megérdemelt volt a Mezőkövesd győzelme.

Az elmúlt mérkőzéseken egyik ellenfelünk sem fejtett ki ekkora nyomást ránk, a Mezőkövesd azonban mindig nagyon megnehezíti a dolgunkat. Voltak ugyan lehetőségeink, de el kell ismerni, hogy megérdemelt ellenfelünk sikere. Inkább kapjunk ki egyszer 3-0-ra, mint háromszor 1-0-ra – mondta a Fradi mestere.

Gálázott a Vidi

A Fehérvár végig nagy fölényben játszva győzte le 4-1-re a kiesés ellen küzdő ZTE-t. A Vidi az első játékrészben is dominált, de szünetig csak egyszer találtak be a hazaiak. A második játékrész aztán főleg Petrjakról szólt, aki tizenhárom perc alatt rámolt be hármat az egerszegieknek. A Fehérvár a Fradi botlásának köszönhetően három pontra megközelítette riválisát, de a zöld-fehérek két meccsel kevesebbet játszottak. A ZTE kezd egyre jobban leszakadni, már négy pont a hátránya a bennmaradó helyen álló Kisvárdával szemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?