NB I: innen csak bukhat a Fradi, óriási csata várható a bennmaradásért

fradi

Hatalmas csata várható a bennmaradásért a labdarúgó NB I-ben, de az első idei mérkőzés alapján (Ferencváros–Diósgyőr 0:1) talán még a bajnoki cím sorsa sem dőlt el. A hétvégén az első teljes tavaszi fordulóval folytatódik a csata a bajnoki pontokért.

A meglepő szezonnyitó vereség ellenére a Ferencvárosnak nincs túl sok oka az aggodalomra: a legnagyobb rivális Fehérvárral szemben jelenleg 9 pont Szerhij Rebrov csapatának az előnye. A zöld-fehérek legértékesebb játékosának tartott Tokmac Nguen esetleges távozása ugyan érzékenyen érintheti a címvédőt, de a fehérváriak sem az ősszel, sem a téli felkészülés során nem nyújtottak kiegyensúlyozott teljesítményt, így a jelentős lemaradást szinte lehetetlen lesz behozniuk – még úgy is, hogy a Herthától igazolt Dárdai Palkó nagyon jó színben mutatkozik az érkezése óta.

Bár a harmadik helyen telelő MTK elengedte két játékosát a Fradihoz, a német Michael Boris vezette fővárosiak okosan igazoltak, és továbbra is ők tűnnek a legesélyesebbnek a nemzetközi kupaszereplést érő pozíció megszerzésére. A Nemzeti Sport kimutatása szerint az NB I mezőnyében jelenleg az MTK kínálja kiemelkedően a legtöbb játéklehetőséget a 21 év alatti magyarok számára – a fiatalos lendületet tavasszal a Fradiból érkező Varga Roland rutinja segíthet kiegészíteni.

A dobogó alsó fokára a Puskás Akadémia is esélyes lehet, bár Hornyák Zsolt csapatának teljesítményére leginkább a kiszámíthatatlan és a rapszodikus szavak voltak jellemzőek az őszi szezon során.

Az eddig említett négy csapaton kívül, úgy tűnik, bárkinek lehetnek kiesési gondjai. Bár az ősz végén javuló formát mutató Zalaegerszeg és a Pintér Attilával megtáltosodó Mezőkövesd bennmaradására bátran fogadni mernénk, de a középmezőnyben tanyázó Kisvárdára és Paksra, valamint az ősszel kiábrándítóan teljesítő Újpestre és Honvédre is kemény hónapok várnak.

Ez hatványozottan igaz az ősz végére elfáradó újonc budafokiakra, akik a sereghajtó diósgyőrieknél bekövetkezett komoly erősítések miatt az első számú kiesőjelöltté léptek elő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?