NB I: Hetet rúgott a Fradi, feltámadt a Haladás

NB I

A Ferencváros 7:0-ra kiütötte a Diósgyőrt, a Vidi 0:1-ről hozta a Kisvárda elleni kötelezőt, míg a Haladás november után tudott újra három pontot szerezni a bajnokságban.

Feledtették az ötöst…

A Diósgyőr február végén egy remek sorozatot zárt le, a borsodiak ugyanis addig zsinórban nyolc mérkőzésen nem találtak legyőzőre, az Újpest elleni 0:5 azonban bebizonyította, hogy a vártnál jóval nehezebb lesz kiharcolni a bennmaradást. Miskolcon fogadkoztak, hogy a Ferencváros ellen majd feledtetik az ötöst. Ez végül sikerült, igaz, nem úgy, ahogy azt a DVTK-nál gondolták. A Fradi az első perctől az utolsóig uralta a játékot, ráadásul két 11-est is kaptak a zöldek, a 67. perctől pedig emberelőnyben játszottak, miután Karant kiállította a játékvezető. A vége 7:0 lett a hazaiaknak, így a két meccsen kapott 12 diósgyőri gól azt jelenti, hogy Fernando Fernándeznek villámgyorsan össze kell raknia a védekezését, na meg persze a támadójátékot sem ártana.

A spanyol vezetőedző nem esett kétségbe csapata játékát látva. „A mérkőzés nem úgy kezdődött, hogy ez lesz a vége. Az első félidőben sajnos már 3:0-ra vezetett az ellenfél, de szünet után sem álltak le a hazaiak. Ezúttal semmi nem működött, ráadásul sok egyéni hibát követtünk el. A kiállítás követően pedig már egy cirkuszi show-ra hasonlított a mérkőzés. Két meccsen kaptunk 12 gólt, de nagyon remélem, hogy nem ez a csapat igazi arca. A bennmaradás a célunk és hisszük, hogy ez sikerülni fog– zárta a Diósgyőr szakvezetője.

A Vidi nehezen hozta a kötelezőt

A Fradihoz hasonlóan a Vidire is kötelező feladat várt hazai pályán. A fehérváriak azonban ezt sokkal nehezebben oldották meg. Az elmúlt hetekben rendkívül masszív csapat benyomását keltő Kisvárda szerzett vezetést, a Vidinek végül hatalmas küzdelem árán sikerült fordítania és megnyernie a találkozót. Tíz fordulóval a bajnokság vége előtt a hatpontos hátrány azonban igencsak jelentősnek tűnik a Ferencvárossal szemben.

Nem adja meg magát a Haladás

A pocsék szezont futó és szinte már kilátástalan helyzetben lévő Haladás a Honvéd ellen adott életjelet magáról. Saláta Kornélék nem úgy léptek pályára a kispestiek ellen, mint akik már beletörődtek a kiesésbe. Gaál Bálint vezető találata után Holender szépségdíjas góllal egyenlített, a szombathelyiek azonban a mérkőzés hajrájában eldöntötték a három pont sorsát. Érdekesség, hogy a Hali legutóbb tavaly november elején a Fradit tudta legyőzni az NB I-ben. A bravúr ellenére a Haladás még mindig 11 pontos hátrányban van a bennmaradást jelentő 10. helytől.

Érdekes

A forduló játékosa:

Molnár Gábor (Mezőkövesd)

A technikás középpályás előbb kiharcolt egy 11-est, majd a mérkőzés hajrájában egy gyönyörű szóló végén talált be, kialakítva ezzel a 2:0-s végeredményt a Paks ellen. A kövesdiek rendkívül fontos győzelmet arattak, hiszen feljöttek a hatodik helyre, és már csak öt pont választja el őket a dobogótól.

Érdekes

A forduló vesztese

A Diósgyőr csapata

Egy ilyen fordulót követően nem is érdemelheti ki más ezt a címet. A november óta stabilan játszó DVTK két hét alatt mindent lerombolt, hiszen az Újpest után a Ferencváros is kiütötte a bennmaradásért egyre nagyobb harcot vívó csapatot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?