„Nálunk az első hely az alap”

<p>Az olimpia óta megállíthatatlan, K1 500 méteren minden versenyt megnyert, tavaly pedig a sprintszámban is tündökölt. A kajakkirálynő Kozák Danutának azonban ez is kevés ahhoz, hogy egyszer az év sportolója legyen Magyarországon. Az éppen ma 28 éves versenyzővel erről és a szemléletváltás fontosságáról is beszélgettünk a Sportcsillagok Gálaestjén.</p>

Úgy tűnik, a Sportcsillagok Gálaestjén a második helynél nem tud előbbre lépni, hiába nyer olimpiát vagy éppen világbajnokságot. Mit gondol erről, fontos egyáltalán önnek, hogy hányadik az ankéton?Én megkapom az elismerésemet a dobogón, az ankét már inkább egy újságírói közönségszavazás, azon is múlik, ki mennyire ismeri a sportolót. Azért jó lenne egyszer nyerni! Most már negyedik alkalommal vagyok második, ráadásul a négyessel is sokszor voltam már jelölt a csapatok között, és mindig vagy második, vagy harmadik voltam. De ilyen az élet, nagyon örülök, hogy a legjobbak között lehetek. Csak hát nyerni eddig nem sikerült. 2014-ben háromszoros Európa-bajnok és kétszeres világbajnok lett, K1 ötszázon és kétszázon is diadalmaskodott, az Eb-n a négyessel is nyert. Minek köszönhetők a sikerek?Ez volt a legjobb évem eddig. Nagyon sokat edzettem, rengeteget fejlődtem a koncentráció terén, tehát agyilag sikerült előrelépni. Mindez leginkább az új edzésmódszereknek köszönhető, amelyeket az új edzőm, azaz a párom gondolt ki, ő vitte véghez ezt velem. El lehet árulni, mik ezek a módszerek, vagy titkosak?Nagyon összetett a dolog, nem nagyon tudok róla nyilatkozni. Szerettük volna megtartani az ötszázas sikereket, és emellé behozni a kétszázasokat. Ez eddig sikerült, úgyhogy 2015-re is ilyen évet kívánnék magamnak, vagy még jobbat! Mennyiben kell másképpen koncentrálni egy 200 méteres futamra, mint az ötszázra?A kétszáz sokkal sűrűbb. Ötszázon még talán van esély felhozni egy rosszabb rajtot, de kétszázon már semmi esély erre. Ott a rajt eldöntheti az egész évedet is. Nem másodpercek, hanem tized-, századmásodpercek döntenek. Versenyzőként melyiket szereti jobban?A kétszáz új számomra, nagyon sokat kell még tanulnom, fejlődnöm. Az ötszáz mindig a szívem csücske marad. Korábban úgy fogalmazott, az eredményességhez az is kellett, hogy szemléletet váltott. Pontosan miről van szó?Próbálok sokkal pozitívabb lenni, elhagyni a negatív gondolatokat. Nem mondom, hogy születetten negatív vagyok, de sokszor voltak ilyen gondolataim. Ezeket most kidobtam az ablakon! Az olimpia utáni szezonban klubot és edzőt váltottam, nyitottabb vagyok az új dolgokra. Többet is edz, vagy csak másképp?Másképp. Mennyiségben nem edzek többet, de sokkal intenzívebben. Új gyakorlatokat, elemeket is vittek a felkészülésbe?Nagyon sokat, de ezt nehéz konkretizálni, elmesélni. Vannak országok, ahol kiskortól a pozitív hozzáállást sulykolják a sportolókba, Közép-Európában azonban az edzők inkább kritizálnak, a hibákra fókuszálnak. Ez is lehet a negatív gondolatok forrása?Ezen még nem gondolkoztam. Az edzőnek az a feladata, hogy elmondja, mi a rossz, és javítson rajta. Nem hiszem, hogy ebből fakadna a negatív beállítottság. Sokkal inkább az lehet az oka, hogy a magyar sportolók nem tudnak örülni a második helyezésnek, az nincs is nagyon elismerve. Láttam külföldi versenyzőt, aki egy negyedik-ötödik helyezésnek is úgy tudott örülni, mintha megnyerte volna az olimpiát. Még meg kell tanulnunk elismerni a kisebb eredményeket is, mert itt már lassan úgy veszik, hogy kötelező a győzelem, az első hely az alap. Sokan nem tudják, milyen munka van mögötte. Azzal, hogy zsinórban aratja a győzelmeket, saját magára is nagy terhet rak, és tényleg az első hely lesz az alap…Ez biztos! Én is maximalista leszek ezután. Nehéz lesz ezt mindig felülmúlni. A 2015-ös év az olimpiai kvalifikáció éve. Milyen célokkal vág neki?Kvótát szerezni és megvédeni a világbajnoki címeket. Rió mennyire van már a gondolataiban?Ó, már két éve ott van! Nem mondom, hogy ezzel kelek, ezzel fekszek, de tudom, hogy mit szeretnék ott elérni.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?