„Nagyon élvezem az idei programjaimat”

<p>Javier Fernandeznek csak egy nappal a rövidprogram előtt érkezett meg Zágrábba a korcsolyája, de a spanyol versenyző így is Európa-bajnok lett. Javier Fernandez történelmet írt a zágrábi műkorcsolya Európa-bajnokságon: első spanyol korcsolyázóként szerzett érmet, ráadásul rögtön aranyat. Az újdonsült Európa-bajnokkal a zágrábi gála előtt beszélgettünk.&nbsp;</p>

Hogy érzi magát újdonsült Európa-bajnokként?

Nagyon jól! A kűr után együtt ünnepelt az egész spanyol csapat, és a szüleim is itt voltak Zágrábban. Sokat nevettünk. De nem érzem magam bajnoknak, egy verseny nem változtat meg semmit. Továbbra is keményen fogok dolgozni.  Komoly esélyesként érkezett az Eb-re. Jelentett ez valamiféle nyomást? Minden versenyen van az emberen nyomás, de nem volt túl nagy vagy elviselhetetlen. Tavaly abba a hibába estem, hogy túl sok terhet pakoltam magamra, ennek az lett a vége, hogy az Eb-n csak hatodik lettem. Tanultam belőle, azóta kevesebbet aggódom. Azért jöttem, hogy az első ötbe kerüljek, de hogy ott hányadik leszek, azzal nem törődtem. Jól akartam korcsolyázni, hogy meg lehessek elégedve magammal, de hogy ez hányadik helyet ér, az nem csak rajtam múlik. Persze ha első vagyok, az jó, de ha nem, akkor sem leszek mérges. Csak azt akartam, hogy elégedett lehessek a programjaimmal. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"98304","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]A múlt hét elején a rossz idő miatt sok járatot töröltek egész Európában, és a reptéri kavarodásban elveszett a csomagja, amelyben a korcsolyája is volt. Végül csak egy nappal a verseny előtt érkezett meg. Hogyan élte meg ezt a helyzetet? Megesik az ilyen, néha a reptereken elkeverednek a csomagok. Nagy szerencsénk volt, hogy idejében megjött a korcsolyám. Szörnyű volt az időjárás, úgyhogy értem, mi történt, csak azért kicsit ijesztő volt, hogy mindjárt itt a versenyem, én meg még edzeni sem tudtam. Amikor végre meglett a korcsolyám, már nem volt edzéslehetőségem a fő csarnokban, csak az edzőpályán, úgyhogy a rövidprogram előtt ki sem próbálhattam a jeget. De végül minden jól ment.  Hogyan került elő a korcsolyája? Elég zavaros volt a helyzet, de mindenki sokat segített, támogatott. A Nemzetközi Korcsolyázó-szövetség egyik embere személyesen ment el a reptérre, és a sok csomag között megtalálta a bőröndömet. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"98305","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]A teljes interjút a szerdai Új Szóban olvashatják!
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?