Nagymihályi próbával indul a DAC szezonja

dac

A DAC számára a szombati (18.00), nagymihályiak elleni idegenbeli mérkőzéssel rajtol a labdarúgó Niké Liga 2023/24-es szezonja.

A dunaszerdahelyiek számára katasztrofálisan indult az idei szezon. A felkészülési mérkőzések során mutatott biztató játék és eredmények után a sárga-kékek kiestek az Európa-konferencialiga-selejtező első fordulójában a Dila Gori ellen. A georgiaiak már Dunaszerdahelyen is mozgékonyabb csapat benyomását keltették, de azt a találkozót a kapu előtt könyörtelenebb DAC nyerte 2:1-re. A visszavágón viszont már megérdemelten győzött 2:0-ra, és jutott tovább a Gori.

Az EKL-búcsú után

Az előzetesen az EKL-csoportkörről, de legalább a selejtezők rájátszásáról álmodozó dunaszerdahelyiek szombaton Nagymihályban, egy győztes bajnoki nyitánnyal próbálják meg legalább részben feledtetni a kudarcot. „Az öltözőben nagy a csalódottság, de mindent az alapoktól kell kezdenünk, a legegyszerűbb dolgokkal, amelyek visszaütöttek ebben a párharcban. A hazai összecsapáson sem voltunk kellőképpen agresszívek, nem futottunk eleget. A meccs egyes szakaszaiban megmutattuk a tudásunkat, de ez Európában kevésˮ – ismerte el Miroslav Káčer a DAC honlapjának, aki több csapattársához hasonlóan nem a szokott formáját mutatta a Gori elleni két mérkőzésen.

Herccel kiegészülve

A sárga-kékek hétközben a négyszeres szlovák válogatott Christián Herccel erősítették meg keretüket. A 24 éves középpályás két évig a svájci Grasshoppersben játszott, de korábban Dunaszerdahelyen is eltöltött egy sikeres másfél évet. Herc nem csinálta végig a nyári felkészülést, de egyénileg készült, így bevethető állapotban lesz a szezon első bajnokiján. „Igyekezni fogok mindent megtenni annak érdekében, hogy legalább néhány percre pályára léphessek, ha a vezetőedző elvisz Nagymihályba. Biztosan hiányozni fognak a felkészülési mérkőzések, amelyeken máshogy szerezzük meg az erőnlétet, de mindent megteszek ezért, hogy minél előbb a lehető leginkább felkészült legyekˮ – fogalmazott a klubhonlapnak a középpálya közepén és bal oldalán is bevethető játékos.

Az átigazolási időszak szeptember 6-ig tart Szlovákiában, így minden bizonnyal nem Herc a DAC utolsó nyári erősítése. Szerb források szerint Alekszandar Popovics, a Partizan Beograd első számú kapusa közel áll ahhoz, hogy Dunaszerdahelyre szerződjön.

Szintet lépne az ellenfél

A nagymihályiak az elmúlt három kiírásban kivétel nélkül a bennmaradásért küzdöttek, az aktuális szezonban viszont merészebb álmokat dédelgetnek, a klubnál reális esélyt látnak az első hatba kerülésre. A zemplénieknél több DAC-múlttal rendelkező játékos is szerepel, így Bednár és Száraz, valamint a somorjaiaktól frissen igazolt, a nyári felkészülés során a DAC-ban is pályára lépő Franck Bahi. Emellett a nagymihályiak újabb egy évre szeretnék kölcsönvenni Sainey Njiét, a DAC középpályását, akivel klubhonlapjuk szerint jelenleg is tárgyalásban állnak.

A tavalyi szezonban a csallóköziek oda-vissza verték a keletieket a bajnokságban, februárban 2:0-s győzelemmel távoztak Nagymihályból, akkor Kalmár és Nebyla talált a hálóba.

A mérkőzést a Voyo élőben közvetíti, a játékvezető Gemzický lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?