Nagy kihívás nők után fiatal srácokat edzeni

Hogyan tekint vissza a Pöstyénben töltött időszakra?

Nagyon szép volt, nemcsak ez a két utolsó év, hanem az egész ötéves időszak, amikor asszisztensként kezdtem a klubban. Igazán profi körülmények között dolgozhattam, és remélem, én is hozzájárultam a magam részével a fejlődéshez.

Volt, ami kellemesen meglepte extraligás edzőként? Volt, amiben ellenben csalódott?

A legnagyobb csalódás a koronavírus-járvány miatt lefújt szezon volt, amely pedig jól alakult számunkra: mindkét kisebb európai kupasorozatban ott voltunk a legjobb négyben, és nagy esélyünk lett volna a bajnokságban is finálét játszani. 
A pozitív élmény maga a munka volt, a lehetőség, amit kaptam. Örülök, hogy az én két évem alatt sikerült még professzionálisabbá tenni a klub működését, még egy szinttel feljebb lépni. 

Anno az volt a célja, hogy a Sirályok játsszák a legszebb, leglátványosabb női kosárlabdát az országban. Ezt sikerült megvalósítani?

A szezon elején sérülések sújtottak bennünket, ez picit megakasztott, csak novemberre rázódtunk össze. Ezért nem úgy sikerültek a dolgok játékstílusban, ahogy szerettem volna. Aztán jött két kiváló hónap, amikor összesen csak két meccset veszítettünk el. Jó irányban haladt a csapat. 

Ennek ellenére még szezon közben jött a hír, hogy az idény végén nem hosszabbítják meg a szerződését. Miért alakult ez így?

Ez a klub döntése volt. Kicsit váratlanul ért, mert nagyon hamar meghozták a döntést, január elején, amikor még minden előttünk volt, ráadásul jól is szerepeltünk. De respektáltam a tényt.

Hosszú évekig a női kosárlabdában tevékenykedett. Milyen érzés visszatérni a fiúkhoz, akikkel szülővárosa, Léva utánpótlásklubjában foglalkozik?

A női „vonalba” is belecsöppentem, egyszerűen így történt, és a mostani helyzet is hasonló, bármennyire is klisészerűen hangzik. Persze azon is múlik a dolog, akarja-e az ember csinálni. A világjárvány miatt az élet egyik területén sem könnyű, a sportban még kevésbé. A női kosárlabda is nehéz helyzetben van Európában, Szlovákiában még inkább. Nem akarom, hogy nagyképűen hangozzon, de ha Pöstyénben nem dolgozhatok, akkor egy, legfeljebb két szlovákiai klubban tudom csak magam elképzelni, mert az a munka és színvonal, ami a mostani gazdasági szituációban várható, nem nagyon vonz. Külföldön még lett is volna egy lehetőség, de a pandémia ezt is komplikálttá tette. Léváról komoly ajánlattal kerestek meg, a terv, amit felvázoltak, nekem is szimpatikus volt, Szlovákiában igen ritka az olyan klub, amely ezen a szinten is meg mer húzni valami újat. Természetesen ez egészen más munka, nem is férfi-, nem is női kosárlabda, kadétok, ifik és még fiatalabb gyerekekkel foglalkozom, és az egész klub szakmai munkáját is kellene koordinálnom. Itt még talán több is a felelősség, mint Pöstyénben. Nekem sem olyan éles a váltás így, nem arról van szó, hogy civil munka mellett kellene edzősködnöm. Kihívás számomra a feladat, aminek azért is örülök, mert Léváról származom, és sokban kötődöm a városhoz.