Nagy érdeklődés, gól nélkül

Illésháza. Nagyobb volt a füstje, mint a lángja – gondolhatta hazamenet az a focidrukker, aki kilátogatott vasárnap délután az illésházi futballpályára, hogy? megtekintse a cseh–szlovák élvonalbeli futballretrót, a szenciek és a brünniek gólnélküli edzőmeccsét. Erről azonban szó sincs.

Gól nem látott a közel hatszáz nézőSomogyi Tibor felvételeFelkészülési meccs volt, de közel hatszáz néző látta, s alaposan meg?mozgatta a Felső-Csallóközt és a Mátyusföldet egyaránt. Galántai, vágsellyei, dunaszerdahelyi, szenci, bazini, csehországi rendszámtáblájú gépkocsikkal volt tele a parkoló, ráadásul a belépésnél is sorakozni kellett. Egy edzőmeccsen…

Uličný is meglepődött

„Jó volt ismét Szlovákiába látogatni, nagyon szeretem ezt a vidéket. Nem gondoltam volna, hogy ilyen sok embert kicsalogatunk a futballpályára” – nyilatkozta lapunknak mosolyogva Petr Uličný, a brünniek mestere, aki mellesleg tavaly ilyentájt még a rózsahegyieket készítette fel a tavaszi idényre.

A kellemes koratavaszi idő kegyeibe fogadta a találkozót, csak a gólok maradtak el. A nézőknek a lelátó fölé elhelyezett kamera jelentette a szenzációt, ráadásul a Cseh Televízió kocsiját is felfedezték a parkolóban, így nem volt nehéz kitalálni, hogy vasárnap este a mérkőzés képsorait láthatják a tévében. „Odamosolyogj. Oda föl. Benne leszel a tévében” – ugratták az egyik későn érkező drukkert az ismerősei.

Střeštík villogásai

Marek Střeštík, a brünniek komáromi származású, magyar anya?nyelvű játékosa is ugratta volna a szenci hátvédeket, de az utolsó passzokba rendre hiba csúszott. A támadó középpályás szerepkörében villogó ballábú játékos gyorsaságával, ritmusváltásaival és pontos labdáival vétette magát észre. Érdekesség, hogy a jobboldali szögleteket és a szabadrúgások nagy részét is Marek végezte el. „Kicsit rossz volt a pálya, a legfontosabb pillanatokban a labda mindig elugrott. Jobb talajhoz vagyunk szokva… A csapattársaknak én árultam el, hogy vidéken fogunk játszani, de mindenki kellemesen meg volt lepődve. Örülök, hogy ennyi néző volt ránk kíváncsi. Nagyon jól éreztem magam Illésházán” – hangsúlyozta a jobb körülményekhez szokott 21 éves Marek.

Novota többet várt

Úgy fest, jó úton járnak a szenciek. Igaz, hogy edzőmeccs volt, de két egyenrangú partner küzdelmének voltunk szemtanúi. „Több feladatot vártam a csehektől – jegyezte meg rafinált mosollyal Novota János, a szenciek hálóőre. – Jól játszottunk a taktikai utasításokat szinte maradéktalanul végrehajtottuk.”

Tilos a kiesésről beszélni

A stratéga, Branislav Kriška is elégedetten nyilatkozott: „A fel?készülés során mi is először játszottunk füvön, elégedett vagyok. Ilyen kaliberű ellenfél ellen a döntetlen számunkra siker. Új játékosok jöttek, bízom benne, hogy a minőséget fogják emelni. Az öltözőben tilos a kiesésről beszélni, mi a középmezőnyhöz szeretnénk felkapaszkodni.”

Másodszor is 0:0

Az új Nedvědnek titulált Luboš Kalouda sem alkotott maradandót, azt azonban észre?vettük, hogy Střeštíkkel nagyon jól megértik egymás. Kalouda hatvan percet kapott Uličnýtől, míg Střeštík végigjátszotta a találkozót. Az ötletgazda, Vladimír Bertók is elé?gedetten nyugtázta: „Jól sikerült a délután, ráadásul én itt otthon érzem magam” – értékelt az egykori illésházi tréner, aki most a szenciek csapatvezetője. A házigazda is elégedett volt. „Minden nagyon jól sikerült, csak az a fránya gól. A nemzetközi mecs?csekkel nincs szerencsénk. A nálunk lejátszott Inter–Videoton is 0:0-ra végződött” – emlékezett vissza az újdonsült illésházi klubelnök, Skuby Zoltán. A találatokra sem kell már sokat várni, hisz rövi?desen a régióbajnokságok is elkezdődnek.

Kik kezdtek a szencieknél?

Branislav Kiška illésházi kezdőcsapata: Novota–Lukáč, Drahno, Hanzel, Jelínek, Kuráň, Medveď, Šlahor, Volf, Kováč, Bubenko.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?