Nagy álma vált valóra

Még csak 14 éves a csallóközcsütörtöki Feketevízi Tímea, de már három neves futballklubban is kipróbálhatta magát.

Még csak 14 éves a csallóközcsütörtöki Feketevízi Tímea, de már három neves futballklubban is kipróbálhatta magát. A somorjai STK és a DAC után most a győri ETO-ban folytatja.

Óvodás volt, mikor a csallóközcsütörtöki futballklub fiatal gyerkőcöket keresett a helyi ificsapatba, szülei pedig élve a lehetőséggel, elvitték egy edzésre. Szinte azonnal megtetszett neki ez a sport, és ahogy tehetsége kibontakozni látszott, el is dőlt, hogy milyen irányba fog haladni az élete. Tanulmányait Somorján kezdte, így átkerült az STK-hoz, ahol egyedüli lányként együtt játszott a fiúkkal. „Mikor elkezdtem focizni, sokszor csak néztek rám, hogy mit keresek én ott? Ki ez a lány? Olyan is volt, mikor fiúnak néztek”– mesélte Feketevízi Tímea, visszaemlékezve a kezdetekre. Elmondása alapján legjobban édesanyja virágcserepei és a szomszédok idegei sínylették meg hobbija iránti szenvedélyét, előfordult, hogy nem kapta vissza egy-egy szomszédban landolt labdáját.

Tizenhárom éves volt, mikor meghívást kapott a DAC lánycsapatába, és az első edzés után már el is döntötte, hogy oda fog igazolni. Ez új élmény volt számára: „Más volt velük focizni, mint a fiúkkal... A fiúknál jobban tetszett” – árulta el nevetve Tímea. A Dunaszerdahelyen töltött egy év alatt többször is felhúzhatta a csapatkapitányi karszalagot. „Nagyon sokat köszönhetek az edzőmnek, Bíró Sándornak, általa kerültem be a válogatottba is” – tette hozzá a tehetséges játékos, akit meghívtak a szlovák utánpótlás-válogatottba, a debütáló meccsét pedig egy szép góllal koronázta meg.

Timinek nagy álma vált valóra, mikor idén nyáron a győri ETO női utánpótlás vezetőedzője, Süle János felkereste azzal, hogy nem cserélné-e zöldre a sárga-kék mezt, miután látta szereplését egy focitornán. A döntés hatalmas változással járt, hiszen mindent itt kellett hagynia, hogy a Fehér Miklós Labdarúgó Akadémián folytassa. „Nehéz volt eljönni otthonról, kollégiumba költözni, de azt is meg kellett szokni, hogy magyarosan beszéljek” – magyarázta mosolyogva a csallóközcsütörtöki lány. Győrben napi két edzésük van, míg Dunaszerdahelyen csak heti kettő volt. Sokszor játszanak egymás ellen a lányok és a fiúk, hogy ők is vegyék fel azt a tempót, dinamikát, ahogy a fiúk fociznak. Kipróbálhatják magukat a felnőttcsapatban is, hetente négyszer edzenek velük, így tapasztalatot gyűjthetnek a nagyoktól, akik nagyon segítőkészek.

Az átigazolási ügyintézés miatt két hónapot ki kellett hagynia, de gyorsan formába lendült. Nemrég Veszprémben az I. Tavaszváró Lány Focitornán megnyerte a legjobb mezőnyjátékosnak járó díjat. „A technika az erősségem, fizikailag azonban még van hova fejlődnöm, sokat kellene híznom, erősödnöm” – mondta a támadó pozícióban játszó Feketevízi Tímea. Úgy látja, hogy a női foci is egyre népszerűbb, egyre több lehetőséget kapnak a lányok is, a tévében is egyre több a női meccs. Példaképei közé tartozik Marozsán Dzsenifer, az olimpiai bajnok német válogatott magyar játékos.

A rátermett csallóközcsütörtöki futballista mindenképp Győrben szeretné befejezni a középiskolát, és továbbra is erősíteni a válogatott utánpótláscsapatát, a későbbiekben pedig osztrák vagy német klubcsapathoz akar igazolni. Állítja, hogy a siker kulcsa a kitartásban rejlik, ő pedig kitartóan küzd az álmai eléréséért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?