Nadal lemosta Federert

Párizs. A címvédő spanyol Rafael Nadal nyerte a francia nyílt teniszbajnokság férfi egyes döntőjét, miután három sima játszmában győzött Roger Federer ellen. A szerb Ana Ivanovics diadalmaskodott a hölgyek mezőnyében, a fináléban magabiztos játékkal verte az orosz Dinara Szafinát.

Negyedszer nyert a spanyol csillag PárizsbanSITA/AP-felvételRAFAEL NADAL (spanyol, 2.)–ROGER FEDERER (svájci, 1.) 6:1, 6:3, 6:0. Nadal sorozatban negyedszer diadalmaskodott a Roland Garroson, a finálét 1 óra 51 perc alatt nyerte, és ezzel pályafutása negyedik Grand Slam-tornáját nyerte meg. A mallorcai klasszis az idén játszmát sem vesztett Párizsban. „Minden összejött, ez tökéletes mérkőzés volt számomra. Nagyon boldog vagyok, Roger, bocsáss meg ezért a döntőért” – mondta Nadal, miután átvette a trófeát a svéd Björn Borgtól, aki rajta kívül az egyetlen, aki sorozatban négyszer (1978–1981) tudott diadalmaskodni Párizs salakján.

„Gratulálok Rafának, nagyon- nagyon jól játszott, uralta ezt a tornát, annyira, mint korábban talán még soha. Megérdemelte a győzelmet. Jövőre újra megpróbálom, de remélem már Wimbledonban visszavágok a vereségért” – fogalmazott Federer.

ANA IVANOVICS (szerb, 2.)–DINARA SZAFINA (orosz, 13.) 6:4, 6:3. „Az ausztrál bajnokság elvesztett döntője nagyon nyomasztóan hatott rám, az igazat megvallva okozott pár álmatlan éjszakát. Tanultam belőle. Akkor már játék közben az járt a fejemben, hogy talán felemelhetem a trófeát. Ezúttal változtattam ezen és kizárólag a játékra összpontosítottam. Bizonyos pillanatokban ismét megfordulhatott volna a fejemben a győzelem gondolata, de minden pillanatban kontroll alatt tartottam a játékomat. A mai meccsel kapcsolatban ennek örülök a legjobban” – árulta el győzelme titkát Ivanovics.

A kupa átadásánál az előző három Garrost megnyerő, néhány hete visszavonult Justine Henin szorgoskodott, Ivanovics ezzel kapcsolatban elmondta: „Nagy?sze?rű érzés volt Justine-t a nézők között látni. Korábban azt gondoltam, talán lehetek majd olyan, mint ő, talán nyerhetek egy címet, ezért hátborzongató volt, mikor átadta nekem a kupát. Azt mondta: megérdemled, most már a tied.”

A szerb játékos győzelmével hétfőtől átveszi a vezetést a világranglistán, de Szafina is biztosan előrébb lép . (mti, sita)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?