„Myjaván sosem kellemes játszani”

komáromi röpisek
Komárom |

Az alapszakasz két legjobb csapata „csak” a bronzéremért játszhat a férfiröplabda-extraligában: a komáromiak szombaton (19.00) Myjaván lépnek pályára a sorozat első mérkőzésén.

A két csapat első és második helyezettként rögtön a playoff-elődöntőbe került, ott azonban meglepte őket az alapszakasz 3. és 4. helyezettje. A Myjavát a pozsonyi VKP, a címvédő komáromiakat pedig az eperjesiek búcsúztatták összesítésben 3:1-gyel.

Nehéz feldolgozni, hogy nem a bajnoki címért játsszunk, mert az elmúlt két évben az extraligában és a Szlovák Kupában is mindig döntősök voltunk. Szomorúak voltunk az elődöntős kiesés miatt, pár hibánkon múlott több meccsen is a vereség – mondta lapunknak Százvai Ádám, a komáromiak játékosa. – Az utolsó eperjesi meccshez még vissza-visszatértünk, de csak a hiányosságaink, technikai hibánk kapcsán, amiket igyekeztünk a héten kijavítani.”

Azon a találkozón betegség miatt nem játszhatott a Duna-partiaknál Lukasz Szarek, aki már a csapattal edz, és az is elképzelhető, hogy a két hónapja komoly sérülést szenvedett Maroš Kasperkevič is pályára léphet Myjaván.

Nagyon fiatal, de összeszokott csapat az ellenfél, évek óta együtt játszanak. Úgy érzem, hogy egy ilyen, hosszabb sorozatban, amely az egyik fél három győzelméig tart, talán könnyebb őket kibillenteni a komfortból” – vélekedik Százvai, aki szerint az alapszakaszbeli meccseik nem igazán mérvadóak ebből a szempontból.

A teljesség kedvéért: a mostani idényben hatszor is találkozott egymással a két csapat. Az extraligában a Myjava felé billen a mérleg nyelve (3:1), a Szlovák Kupában és a Közép-európai Ligában azonban a komáromiak bizonyultak jobbnak. Tavaly az elődöntőben mérkőzött meg a két Spartak, Forró Balázsék akkor 3:0-ra nyerték a sorozatot.

Ezek az idény utolsó meccsei, itt már mindenki 110%-ra megy. Tudjuk, hogy legalább egy meccset meg kell nyernünk idegenben. Nehéz lesz, mert Myjaván jó a szurkolói háttér, sosem kellemes ott játszani, de minden erőnkkel azon leszünk, hogy így is sikeresek legyünk – tette hozzá Százvai.

A sorozatból egyelőre az első három meccs időpontja hivatalos: a szombati találkozó után kedden (19.00) játszanak a csapatok Komáromban, majd jövő szombaton (19.00) lesz ismét Myjava a helyszín.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?