A spanyol Garbine Muguruza nyerte a 131.
Muguruza legyőzte Venust
A spanyol Garbine Muguruza nyerte a 131. wimbledoni teniszbajnokságot a nőknél, mivel a szombati döntőben 1 óra 17 perc alatt 7:5, 6:0-ra legyőzte az ötszörös bajnok amerikai Venus Williamst.
Az idei döntő a generációk csatáját hozta: a 37 éves Venus Williams az open éra, azaz a profik 1968-as beengedése óta Wimbledon legidősebb női döntőseként lépett pályára hatodik trófeájáért, míg a 23 éves Garbine Muguruza egy elvesztett londoni finálét tudott felmutatni, melyben Venus húgától, Serenától kapott ki 2015-ben.
A spanyol Muguruza a tavalyi Roland Garros-trófea után második GS-győzelmére készült, és remek formája mellett az is bizakodásra adhatott okot a számára, hogy edzője, Conchita Martínez volt az utolsó Wimbledonban, aki 37 éves ellenfelet vert meg a fináléban: 1994-ben a legendás Martina Navratilovánál bizonyult jobbnak. Martínez egyszersmind az eddigi egyetlen spanyol női bajnok volt a londoni szentélyben.
A döntő az esős időjárás miatt behúzott tető alatt kezdődött meg, nagy adogatásokkal és rövid, ám annál erőteljesebb labdamenetekkel. Mindketten eljutottak egy-egy bréklabdáig, de nem tudtak élni vele, majd a spanyol 4:5-nél két szettlabdát hárított. Utána aztán elvette ellenfele szerváját, hozta a sajátját, és 51 perc elteltével szettelőnybe került. Muguruza lendülete a folytatásban is kitartott, rögtön brékelte riválisát, majd elképesztő sorozatot mutatott be: egyhuzamban kilenc gém lett az övé, Williamsnek ekkor már felvillanásai sem voltak. A meglepően egyoldalú második felvonás mindössze 26 percig tartott.
A spanyol teniszező második GS-trófeája mellé 2,2 millió fontot kapott.
„Hihetetlen érzés, hogy a fináléban legyőztem Venust, akit kislánykoromban a példaképemnek tartottam. Ő egy igazi legenda, és nagy bajnok. Nehéz volt az első szett, amelyet nagy csatában sikerült megnyernem. A második játszmában már az történt, amit én akartam” – mondta boldogan Muguruza. (MTI, TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.