Mourinho tombolt, le kellett fogni, a 96. percben egyenlített a Chelsea (videó)

Mourinho
London |

A Chelsea drámai végjátékban, a 96. percben egyenlítve 2-2-es döntetlent játszott Londonban a Manchester Uniteddel.

A hazai csapat szerzett vezetést Antonio Rüdiger jóvoltából a 21. percben, de a szünet után az MU fordítani tudott: Anthony Martial az 55., majd a 73. percben is betalált. A Chelsea már a vendéggólok előtt is több helyzetet alakított ki, aztán a hajrában is nagy erőkkel rohamozott, de csak a hatperces ráadás utolsó percében sikerült egyenlítenie úgy, hogy előbb a kapufáról pattant ki a labda, majd David de Gea mutatott be nagy bravúrt, végül Ross Barkley közeli bombájánál már ő is tehetetlen volt.

José Mourinho, a Manchester United vezetőedzője igyekezett nyugodtan tudomásul venni, hogy régi sikereinek színhelyén az utolsó pillanatban úszott el csapata számára a győzelem, de aztán az ellenfél stábjának egyik tagjának provokációjára mégis ugrott, több ember fogta vissza őt a játékoskijárónál.
 

A Manchester United Sir Alex Ferguson vezetőedző 2013-as visszavonulása óta nem nyert a Stamford Bridge-en, öt vereség és két döntetlen a mérlege. A Chelsea viszont az eredményes hajrával megőrizte veretlenségét, és a klub történetében harmadszor áll kilenc fordulót követően is vereség nélkül. A 2005/06-os idényben - éppen Mourinhóval a kispadon -, valamint a 2014/15-ös szezonban is bajnoki címmel zárt ilyen kezdés után.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?