Mourinho az ellenfelet dicsérte és a Manchester United vezetőit kritizálta

José Mourinho
Manchester |

José Mourinho, a Manchester United szakvezetője dicsérte a csapatát a hazai Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen legyőző Juventus labdarúgóit, miközben ismét kritizálta saját klubjának vezetőit.

A portugál edző az 1-0-s vereség után elmondta: a BL egyik favoritjával szemben maradtak alul, és a második félidőben nyújtott játékukkal akár más eredményt is elérhettek volna. "A Juventus elrejtette a labdát, és ez frusztrálttá tett minket az első félidőben. A másodikban viszont már agresszívabban játszottunk, játékosaim nagy erőfeszítéseket tettek" - nyilatkozta Mourinho. Kiemelte: az ellenfél labdarúgói közül elsősorban a két középső védő, Giorgio Chiellini és Leonardo Bonucci tett rá kedvező benyomást. "Elmehetnének a Harvard Egyetemre oktatni, hogyan kell belső védőt játszani" - mondta az edző.

Mourinho hangsúlyozta: már a sorsolás pillanatában tudták, hogy a Juventus mögött csak a második helyért csatázhatnak a Valenciával, amellyel szemben a harmadik fordulót követően kétpontos előnyük van.

A Manchester United edzője a nyáron gyakran bírálta a klub visszafogott átigazolási stratégiáját - annak ellenére, hogy 2016-os érkezése óta már közel 400 millió fontot (147 milliárd forintot) költöttek játékosvásárlásra -, ezt a vereség után sem felejtette el kiemelni.

"A Juventus szintjén akarunk lenni? A Barcelonáén? A Real Madridén? A Manchester Cityén? Hogyan érhetnénk ezt el?" - tette fel a költőinek szánt kérdést Mourinho a sajtótájékoztatón. Majd arra az újságírói kérdésre, miszerint "erősítésekre lenne-e szüksége", határozott igennel válaszolt.

Massimiliano Allegri, a Juventus trénere kiemelte: futballistái az Old Traffordon megmutatták, egy mérkőzésen mikor és hogyan kell lelassítani, valamint felgyorsítani a játékot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?