MotoGP: a szezonnak vége, egy korszak lezárult

motogp

Véget ért a MotoGP 2021-es szezonja, ami több okból is különleges volt: kivétel nélkül minden verseny hozott hatalmas izgalmat, elképesztő bukásokat, semmiből jövő visszatéréseket, s persze amit a mai napig nehéz felfogni, hogy ezután a Doktor nélkül maradunk.

Dióhéjban: Fabio Quartararo megszerezte élete első világbajnoki címét, Marc Márquez a sérülése és a kihagyott 2020-as szezon után visszatért, és annak ellenére, hogy sokat küzdött a motorral, három futamot is nyert, csapattársával, Pol Espargaróval pedig 2017 után összehozták az első Repsol Honda 1-2-t. De ami a legtöbb rajongóban megmaradt, az Doktor” Valentino Rossi visszavonulása.

Várható volt és túl nagy meglepetés nem történt, de valahogy mégis mindenki bízott benne, hogy Rossi tovább folytatja a pályafutását a MotoGP-ben. Az elmúlt években már nem jöttek az eredmények, és saját bevallása szerint motivációja sem volt hozzá, hogy maradjon, így kilenc világbajnoki címmel a zsebében hátat fordított az itteni paddocknak és valószínűleg a DTM felé veszi az irányt. Az autóversenyzés nem áll távol az olasz legendától, egy időben reális esélye volt, hogy a Ferrari pilótája legyen az F1-ben, ami elég nagy szenzáció lett volna. Többször is tesztelt az olasz istállóval, ahol állítólag egész jó időket futott, ezek mellett pedig rendszeresen rajthoz állt a Monza Rally Show versenyén is. Legutóbb a közös szponzor miatt Lewis Hamilton W08-as Mercedesét próbálhatta ki a valenciai aszfaltcsíkon.

A Doktor 1996-ban mutatkozott be a világbajnokságon. Ez idő alatt megjárta az összes kategóriát, 432 futamot teljesített, szerzett 9 világbajnoki címet, 115 győzelmet, 235 dobogót és 65 pole pozíciót. A királykategóriában 2000-ben mutatkozott be a Hondával, az akkor még 500 köbcentis motorokkal, ahol az ötszörös világbajnok legenda Mick Doohan volt Rossi segítője. Ez az év a tanulásról szólt számára, ennek ellenére két győzelmet is aratott. 2001-ben már világbajnok lett. 2002-ben a királykategória a MotoGP nevet kapta, és 500 köbcentiről 990 köbcentire nőtt a lökettérfogat. Rossi ismét világbajnok lett, és 2003-ban is sikerült megvédenie a címét. 2004-ben egy viharos szakítás után a Yamahához igazolt, ám ez sem zavarta meg, újabb világbajnoki címet szerzett, a menetelést pedig folytatta 2005-ben is, ami zsinórban az ötödik világbajnoki címet jelentette számára. A 2006-os szezon szenvedés volt számára, ahogy a 2007-es is, de itt már 800 köbcentire váltott a sorozat. 2008-ban új csapattárs érkezett Jorge Lorenzo személyében, de Rossi ismét visszatért a trónra és 2009-ben meg is védte a címét, ezzel pedig megszerezte pályafutása utolsó világbajnoki elsőségét.

A Lorenzo jelentette nyomás hatására 2011-től aláírt a Ducatihoz, amivel az olaszok álmát valósította meg: olasz legenda, olasz motoron. De a várakozások ellenére nem jöttek az eredmények, így 2013-tól visszatért a Yamahához. Ez egy hatalmas gyomros volt Rossinak és az olasz közönségnek is, akik még sosem látták ennyire szenvedni a legendát. Innentől kezdve viszont a MotoGP-be berobbant egy Marc Márquez nevű fiatal tehetség, aki végleg letaszította a Doktort a trónról. Bár győzelmeket és dobogókat szerzett (utolsó szezonjában már azt se), 2021 augusztusában hivatalosan is bejelentette, hogy befejezi MotoGP-pályafutását. Valószínűleg fogjuk még őt látni, hisz Rossinak a paddock az otthona, ott a saját akadémiája és elképesztő brandet sikerült felállítania a VR46-tal. Nem elég, hogy a lelátók tömve, de még utcán is gyakran láthatjuk az autókon és a motorokon ezt a logót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?