Mocsi újra a keretben, de Rossi Sallaira is számítana

Styles.Kalmár

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi kedden kihirdette keretét a két következő Európa-bajnoki selejtezőre. Az olasz szakember dolgát Orbán, Fiola, Sallai és Varga sérülése nehezítette.

A magyar válogatottból már a legutóbbi két selejtezőn is hiányzott Willi Orbán, ám az utóbbi hetekben Varga Barnabás, Fiola Attila és Sallai Roland is megsérült, de Dibusz, Botka és Kalmár sem volt teljesen egészséges. Utóbbi három futballista azonban a hétvégén már játszott és a kerethirdető sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Sallai is csatlakozik majd a csapathoz. Bár a Freiburg támadójának játékára kicsi az esély, ha mégis bevethető lenne a bolgárok vagy a montenegrói válogatott ellen, akkor a klubjának most elküldött hivatalos kikérővel adminisztratív akadálya nem lenne a pályára lépésének.

A behívott középső védők között ezúttal is ott van a Rizespor lakszakállasi származású játékosa, Mocsi Attila, aki mellett Balogh és Szalai Gábor is meghívót kapott a kezdőbe jó eséllyel bekerülő Botka–Lang–Szalai Attila trió mellett. A támadósorban Varga és Sallai hiányában ott van a Hamburgban sérülése után egyre több lehetőséget kapó Németh András, valamint a Kecskemét színeiben a szezonban 5 gólnál és 6 gólpassznál járó Horváth Krisztofer is.

„Sokkal bonyolultabbnak tűnt, de az utóbbi napokban már javult a helyzet. A legutóbbi kerethez nagyon hasonló a mostani névsor is, bár vannak hiányzóink. Sallai esetében nem fogunk felesleges kockázatot vállalni, de amennyiben lesz lehetőség, számítanánk rá – kezdte a sajtótájékoztatót Marco Rossi, aki a bolgárok elleni meccs kapcsán történt változásokról is beszélt. – Ha ott lettek volna a mi szurkolóink, valószínűleg a bolgárok nem tudtak volna ellenállni a nyomásunknak. Hiányozni fognak mögülünk. A rendbontások elkerülése miatt helyezték át a mérkőzést, a rendőrség nem tudta szavatolni az eredeti helyszínt és a szurkolók jelenlétét. Számomra ez óriási keserűség. A szurkolóink komoly áldozatot vállalnak, hogy követhessék a válogatottat, időt, energiát és anyagiakat is fektetnek belénk. Nagyobb tiszteletet érdemelnének. Az UEFA-nak és a bolgár szövetségnek ezt a fajta zsarolást, városi hadviselést nem lett volna szabad megengedniük. Ez számomra egy óriási csalódás” – tette hozzá a szövetségi kapitány, aki azt is elmondta, hogy már megvizsgálták a bolgár válogatott új szövetségi kapitányának csapatát, így fel lesznek készülve a játékstílusára, a taktikai elképzeléseire. Ilian Ilievet múlt héten nevezték ki a válogatott élére és a szezon végéig a várnai Cserno More edzője is marad.

A magyar keret hétfőn találkozik Telkiben, ahonnan szerdán utaznak Plovdivba, a bolgárok elleni csütörtöki meccs új helyszínére, majd vasárnap hazai pályán fogadják majd a selejtezősorozat utolsó mérkőzésén Montenegró csapatát. Dibuszéknak egy pont elég a biztos kijutáshoz, de a csoportelsőségre is jó esélyekkel pályáznak.

Érdekes

A magyar válogatott kerete

Kapusok: Demjén Patrik (MTK), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Szappanos Péter (Paks)

Védők: Balogh Botond (Parma), Botka Endre (Ferencváros), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Mocsi Attila (Rizespor), Szalai Attila (Hoffenheim), Szalai Gábor (Kecskemét)

Középpályások: Bolla Bendegúz (Servette), Kalmár Zsolt (Fehérvár), Kata Mihály (MTK), Kerkez Milos (Bournemouth), Nagy Ádám (Pisa), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia), Nego Loic (Le Havre), Styles Callum (Barnsley), Szuhodovszki Soma (Kecskemét)

Támadók: Ádám Martin (Ulszan), Csoboth Kevin (Újpest), Gazdag Dániel (Philadelphia), Horváth Krisztofer (Kecskemét), Németh András (Hamburg), Szoboszlai Dominik (Liverpool)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?