Mocsai Lajos: „Lehet álmodozni az itthoni Eb-győzelemről”

Milyen érzés volt annó, 2009-ben a színpadon állni, mint az év edzője, és milyen volt most, mint díjátadó feljönni a színpadra?

Annak idején, amikor a Cozma-gyilkosság történt, a Veszprém vezetőedzőjeként álltam itt, mint az év edzője, hát az egy óriási megtiszteltetés volt. Akkora már a világ kézilabdasportja a világ legjobb négy edzője közé választott, és azután Magyarországon mint szövetségi kapitány kaptam ilyenfajta elismerést. De az összsportágakat tekintve ezelőtt még soha, pont ezért erre a díjra nagyon büszke vagyok.

A mai nap az pedig olyan volt, amely inkább a tiszteletről szólt, hogy az embert olyan dologra kérik fel, hogy a legjobb edző nevét olvashatja fel, és gratulálhat neki elsőként. Arra kértek, hogy röviden szóljak néhány szót, nem is vittem túlzásba. Nagy öröm ez nekem, akár az egyetem rektoraként, akár olyan emberként, aki 40 évig komoly edzői munkát folytatott, minden pozícióból örültem, hogy kaptam egy ilyen lehetőséget. 

Játékosként és edzőként is nagyszerű pályafutás áll ön mögött. Melyik sikere áll a szívéhez legközelebb?

Főként edzőként voltam sikeres. Voltam válogatott játékos, de a játékoskarrierem közel sem volt olyan sikeres, mint az edzői. Az életemben úgy mondanám, hogy voltak bizonyos periódusok. Négy-öt Európa-kupa-győzelmet arattam a csapataimmal, magyar és külföldi csapattal egyaránt. Az ilyen tornákat mindig végig kell tudni nyerni. Ehhez hozzátartozik, hogy 1982-ben a világ legfiatalabb edzőjeként, 28 évesen Bajnokok Ligáját nyertem. Ez nagyon-nagyon klassz dolog. 

A másik periódus, amely a válogatotthoz fűződik. Összesen 17 évig voltam magyar szövetségi kapitány, hét évig a női, tíz évig a férfi csapatnak. Ebbe belefért négy olimpia és körülbelül 17-18 világverseny, és 357 mérkőzés. Ez viszonylag egyedülálló Európában. Ebbe a periódusba volt egy Európa- bajnoki cím, olimpiai döntő, ahol sajnos ezüstérmet szereztünk, lett világbajnoki ezüstérem férfiaknál. A nőknél, ahogy mondtam, egy Eb-arany, Romániában nyertük meg azt a tornát. És voltak olyan helyezések, amelyek a világ legjobb négy csapata közé soroltak minket, Athéntól Szöulig visszamenőleg. Ez egy nagyon nagy megtiszteltetés. Ezek a sikerek periódusosan megismétlődtek a karrieremben, és ezért nem tudok egyet kiemelni, mert mindegyikhez nagyon kötődöm. 

357 mérkőzés az rengeteg. Mi motiválta, hogy ilyen sokáig, ilyen magas szinten űzze az edzősködést?

Az első dolog, hogy az ember a Testnevelési Egyetem tanáraként egy olyan akadémiai háttérrel rendelkezett, hogy a sportot oktatva, a kézilabda elméletét és gyakorlatát fejlesztve vissza tudtam azt vinni a gyakorlatba. Nem voltam az az edző, aki kiégett. Vagy az az edző, akinek a szakmai kompetenciái elkoptak, vagy az évek alatt elhasználódtak. Mindig voltak új és meghatározó tartalmi fejlesztéseim, amit tudtam a gyakorlatban kamatoztatni. A másik dolog pedig a bizalom, amivel az emberek irántam viseltettek. Akár a Bundesligában eltöltött 10 évemet veszem. Egyedüli magyar edzőként dolgoztam 10 évet a világ legerősebb bajnokságában. Ott választottak egyébként az évszázad edzőjévé, a lemgói csapatomnál. Tehát olyan folytonos sikerélményeim voltak, amelyek táplálták bennem a becsvágyat, azt a küzdeni tudást, ami ehhez a sportághoz szükséges. Így visszatekintve ez volt a legfontosabb a karrieremben, hogy folytonosan jöttek a sikerek. Ahova az ember került, ott tudott alkotni, hagyták alkotni, és nem tört meg a pályafutásom. Tehát ezért volt ilyen hosszú a szakmai karrierem. 

Biztosan figyelemmel követi az idei kézilabda-Európa-bajnokságot. Ön szerint mitől ilyen sikeres ez a fiatal válogatott, amely a kulcsjátékosait nélkülözi? Óriási bravúr az, hogy továbbjutottak a középdöntőbe, és reális esélyük van az olimpiai selejtező kiharcolására. 

Természetesen figyelem a fiúkat. Az egyik része, hogy olyan világversenyen vagyunk, ahol több olyan csapat van, amely már elérte az olimpiai kvalifikációt. Sok válogatott van, amelyeknek a játékosai nagyon fáradtan érkeztek a tornára, hiszen a top bajnokságokban – a franciától a németig – szerepelnek, és hétről hétre a Bajnokok Ligájában játszanak. Kilúgozva érkeztek meg az Eb-re. Ez az egyik része. És itt van egy friss, 23–25 éves átlagéletkorral rendelkező magyar csapat, akik rendkívül motiváltak, és úgymond tét nélkül vágtak neki a tornának. Engem a 40 éves pályafutásom alatt soha nem engedtek el úgy, hogy tét nélkül. Soha! Ez fölszabadítja ezeket a fiatalokat, és ebből adódóan hamar regenerálódnak, a fiatalságból adódóan előttük van az cél, hogy esetleg, az utolsó szalmaszálba kapaszkodva kvalifikációhoz jussanak. Azt gondolom, hogy ezek a legfontosabb összetevők. Arról nem beszélve, hogy azonos ívású, jó szerkezetű csapatról van szó, akik szenzációsan teljesítenek együtt. Jobban talán, mint külön-külön, igazi csapatot alkotnak. A támadó és védőjáték viszonylatába a stratégiai megfontolások, a helyzetkialakítás, a védőjáték szervezetten és jól működik. A kollégákat, azt a három embert (Gulyás István szövetségi kapitány, Chema Rodríguez edző, Nagy László csapatmenedzser – a szerk.) megszerették és elfogadták. Tudják a játékosokat motiválni, bíznak bennük. A stratégiát és a teljesítőképességüket a maximumra emelték. Egyszóval profin dolgoznak. Ezek az összetevők. 

2022-ben magyar–szlovák közös rendezésű férfi Európa bajnokság lesz. Magyarországon nagy múltja és jelene van a kézilabdának, míg Szlovákiában ez annyira nem mondható el. Ehhez mit szól, hogy két a kézilabdához ennyire különbözően viszonyuló ország együtt rendez Eb-t?

Valóban, nálunk a kézilabdázás hagyománya, ereje, a klubok ereje jelentősen nagyobb. Büszkék is vagyunk arra, hogy az elmúlt évtizedekben jól teljesítettünk a különböző világversenyeken, és klubszinten is. 

Ugyanaz a történeti különbség van a két ország között, mint mondjuk a jégkorongban, ahol meg a szlovákok járnak sokkal előrébb, mint mi. Diszkrepancia ez, eltérés a sportágak között. Mi többek között a kézilabdában vagyunk jobbak. Azt hiszem, hogy a magyar sportnemzet, nem sportoló nemzet még, a szlovákok inkább sportoló nemzet, mint élsportorientált nemzet, tehát vannak alapvető különbségeink, a kultúránkból adódóan. Nem látok a közös rendezésben problémát. Szerintem sokat fog lendíteni a szlovák kézilabdázáson egy ilyen világverseny. Voltak és most vannak olyan csapatok Szlovákiában is, amelyekből komoly nemzetközi szintű játékosok emelkedtek ki. 

Ez a most az Eb-n vitézkedő fiatal férfi válogatott igazán a 2022-es közös rendezésű Eb-re érhet be? Akár annyira is, hogy esetleges Eb-cím lebegjen a szemek előtt? 

A képességek és a készségek alapján úgy tűnik, hogy egymásra találtak a srácok. Kialakult egy olyan 194 centi és 2 méter közti magasságú belső négyes, ami remek. A szerkezeti váltásból adódóan csak egy játékost kell állandóan cserélni a támadásban és védekezésben. Ami annyit jelent, hogy a pályán lévőkre szabott stratégia, pláne a cserepadhoz közel egyszerűsödött, mint az előző, idősebb válogatottnál, ahol inkább specialisták voltak. A harmadik dolog, hogy fizikailag terhelhetőek, és rendkívül jó szellemiségű csapatról van szó. Arról, hogy itthon Eb-t nyerünk, lehet álmodni, ennek szellemiségében kell dolgozni, aztán majd a jó sorsunk megmondja, hogy meddig jutunk. És itt van még egy faktor: az elvárások. Ez lesz az a helyzet, amikor biztosan kell teljesíteni, meglátjuk, hogy ez rontani fog-e a fiatal csapat játékán. Meglátjuk, hogy amikor a felelősség és a téthelyzet csak nő, nő és nő, ez a csapat hogyan reagál. Bízzunk benne, hogy jól! Akkor mind a két próbát kiállta a csapat, hogy a teljesítményük pozitívan fejlődött, és a terhet is elviselte. Akkor van remény, hogy a hazai Eb-n odakerüljünk a legjobb négy közé.