<p>Budapest/Pozsony. Az egy csoportba sorsolt szlovák és magyar férfi kézilabda-válogatott is 2-2 meccsel kezdi meg a héten az Eb-selejtezőit. A holnapi magyar–lett és horvát–szlovák csata után vasárnap Eperjesen egymás ellen lépnek pályára Peter Dávid és Mocsai Lajos szövetségi kapitányok csapatai.</p>
Mocsai két győzelemmel számol
ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS
A magyar válogatott mindkét találkozón győzelemre készül. „Egy olimpiai ciklus után általában újraszerveződnek a nemzeti csapatok, így nehéz megmondani, hogy az ellenfeleinknél milyen változások lesznek – mondta Mocsai Lajos szövetségi kapitány. – Természetesen minden ellenféllel szemben győzelemre játszunk, bízom benne, hogy a lettek ellen elérjük céljainkat. A szlovákok keretében számos rutinos és jó képességű kézilabdázó található, közülük többen a magyar bajnokságban edződnek. Korábbi szövetségi kapitányuk, Heister Zoltán az év elején távozott posztjáról, így biztos vagyok benne, hogy az új kapitánnyal egy motivált csapattal találjuk magunkat szembe. Nagyon kemény mérkőzésre számítok, igazi háromesélyes csata lesz.”
Peter Dávid, a szlovákok szakvezetője már korántsem volt ennyire optimista a tegnapi sajtótájékoztatón. „Azt már korábban tudtuk, hogy Daniel Valóra, Szűcs Csabára és Peter Kukučkára nem számíthatunk, de az egyik edzésen Tomáš Urban és Pavol Polakovič is megsérült. Pedig enélkül is elég nehéz dolgunk lett volna az olimpiai harmadik horvátok és a negyedik helyezett magyarok ellen – sóhajtozott Dávid. – De így is készülünk egy nagy dobásra. Ha 80%-os lesz a lövési hatékonyságunk, Richard Štochl pedig minden második labdát megfog, elképzelhető, hogy sikerül a bravúr.” Majd komolyra fordítva a szót hozzátette: kellemes meglepetés lenne számára, ha a két meccs után volna pontja csapatának.
A szlovákok egyik kulcsemberét, a Barcelonában légióskodó Martin Straňovskýt sem az optimizmus jellemezte tegnap. „Sok játékosunk csak a keret feltöltése miatt lehet a csapatban, nem látok túl nagy esélyt a meccseken, de megpróbáljuk azt játszani, amit tudunk.”
Mocsai Lajosnak is pótolnia kellett néhány játékost: a válogatottságot nemrég lemondó Laluska Balázs és Iváncsik Tamás után tegnap a kapus Fazekas Nándor jelentette be, hogy a következő olimpiai ciklust már nem vállalja. „Gyönyörű időszakot zárok le, a szívem nagyon fáj, de sokkal több időt szeretnék tölteni a három csodálatos gyerekemmel” – mondta könnyeivel küszködve a klasszis hálóőr, aki 1998-as bemutatkozása óta 219 mérkőzésen húzhatta magára a válogatott mezét. Helyette a szegedi Tatai Péter lesz Mikler Roland kapustársa.
A 2014 januárjában sorra kerülő Európa-bajnokságra, melynek már biztos résztvevője a rendező és címvédő Dánia, a hét selejtezőcsoport első két helyezettje, valamint a legjobb csoportharmadik jut ki. (MTI, ot)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.