MMA: December 30-án bemutatkozik Buki az Oktagonban

MMA

Buchinger Iván (profi győzelem/vereség ráta 36:7) a lengyel Piotrek Niedzielskivel (15:4) fog megküzdeni december 30-án az Oktagon 20-as eseményen. Ez lesz Buki első bunyója a cseh–szlovák Oktagon szervezetben. A debütálásról és az arra való felkészülésről kérdeztük a bősi kevert harcművészt.

Ismét komplikációk adódtak a párosítással. Ezúttal mi volt a probléma?

Én eredetileg 70 kilóban akartam volna bunyózni, de az ellenfelemnek túl hirtelen jött a hír, és a maradék időben nem tud annyit lefogyasztani. Végül 72,5 kilóban fogunk megküzdeni. Nekem igazából nem kell sokat fogynom. Most vagyok 76 kg körül, szóval a maradék két hét alatt néhány kilót ledobni semmiség. Maga a fogyasztás akkor szokott kihívás lenni, amikor 66 kilóban bunyóztam, mivel a normál súlyom 80 kg körül mozog, hogyha kicsit elengedem magam.

Miben módosult az étrendje?

Egyelőre csak annyit változtattam, hogy elkezdtem tisztán enni. Nem eszek például kenyeret, kihagyom a cukrot, és ilyenkor még inkább mellőzöm az édesített italokat. Odafigyelek arra, hogy jó szénhidrátokat és fehérjét vigyek be a szervezetembe.

Melyik harcművészetben a legjobb, melyikben szokott előnye lenni?

Legnagyobb erősségeim a birkózás és a jiu jitsu. Fontos viszont, hogy a technikai tudás nem minden. Egy bunyóban a kondíció és az erőnlét is legalább annyira meghatározó. A döntő tényező viszont gyakran a “szív”. Állóharcban sem „veszek el”, de a már említett birkózást és jitsut jobban preferálom.

A felkészülése nagy részét Bősön és Nagyszombatban végzi.

Bősön zajlik főleg a kondíciós és erőnléti felkészülés, Nagyszombatban pedig a hangsúly inkább a sparringon van, mivel ott találkozok új arcokkal is. Bősi edzőpartnereim, Misicsák Zoli főleg a jitsuban, Nagy Marián pedig az MMA-ban segít. A srácokkal birkózni is szoktunk.

MMA

Milyen a kapcsolata az elsőszámú edzőjével, Végh Attilával?

Attila szuper edző, sok tapasztalattal, és már régóta ismerjük egymást. Bunyósként is tisztában van vele, hogy mit tudok és mit nem, de emellett remek barátok is vagyunk. Az edzői stábnak egyébként Nagy Marián is a tagja. Jó érzéssel tölt el, hogy ők ott lesznek velem.

Nagyszombatban tehetséges MMA-harcosokkal sparringol. Ki a kedvenc partnere?

Kedvenc partnerem igazából nincs, de kiemelném Lajoš Kleint, aki kétségkívül nagyon tehetséges bunyós. Viszont mindenkit ügyesnek tartok, aki velem sparringol, legyen az a bősi, nagyszombati vagy a pozsonyi edzéseken. Mindegyik edzőpartnerem kellően képzett, hiszen anélkül nem tudnának velem sparringolni.

Bajlódik most valamilyen sérüléssel?

Jelenleg, „kopogjam le”, egészséges vagyok, viszont márciusban volt egy vállműtétem, ami miatt fél evet ki kellett hagynom. November vége felé pedig a Covid kapott el, de szerencsére azt is átvészeltem. Igazából most jött el az ideje, hogy vissza tudok állni a bunyóba.

Profi bunyós jövőjét el tudja képzelni az Oktagonban?

Most lesz az első meccsem az Oktagon szervezetben, de ugyanakkor aláírtam a KSW-vel is, tehát amíg bírja a testem, addig itt is, ott is bunyózhatok. Az Oktagon nekem a nézettség és a hazai közönség miatt lenne igazán nagyszerű.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?