Sport

Miniankét: járvány vs régiófoci

Miképpen hatna a focira, ha a koronavírus-járvány miatt ismét idő előtt érnének véget az alacsonyabb osztályú labdarúgó bajnokságok? Ezt kérdeztük sportvezetőtől, labdarúgótól és polgármestertől.
Ábel Gábor

2021. szeptember 25. 19:30

regiofoci

Peter Kováč, az Érsekújvári Területi Labdarúgó-szövetség elnöke

Kellemetlen és súlyos következményekkel járna, ha lehúznák a rolót. Bátran kijelenthetem, hogy néhány községben ez végzetes lenne. A mostani nyugtalanító időszakban az ország kormánya saját szánalmas tükrét tárná elénk. A legfelső szervek sporthoz való hozzáállása nem éppen hízelgő. A rendeletek következményeként a közelmúltban kilenc hónapig foci nélkül voltunk, ami a labdarúgók fizikai állapotára is kihatott. Mindemellett az aktív játékosok száma is lényegesen csökkent. Bízom benne, hogy sikerül elkerülnünk a veszélyt.

Mácsadi István farnadi labdarúgó

A kistelepülési önkormányzatok válságos gazdasági helyzetének első áldozatai a falusi futballcsapatok. Közel százéves helyi klubok eltűnésével nemcsak a labdarúgás utánpótlása szűkül, hanem egy hagyományos közösségi tér is eltűnik. A községekben a foci mutatja leginkább a hagyományt, a közösséget, a vallást, az identitást. A sportág gazdasági beágyazottsága, az emberek életében játszott szerepe bizonyos értelemben egyedülálló. Hétköznapi emberek, akik minden héten összerakják a csapatot, füvet nyírnak, vonalaznak, energiát, pénzt, időt nem sajnálnak csak azért, hogy életben tartsák a falusi focit. Ezek a személyek megérdemlik, hogy hétvégenként kedvenceiket harcolni lássák a zöld gyepen. Nem beszélve a sok amatőr labdarúgóról, akik a leállás alatt teljesen elhanyagolják magukat, nincs meg a kellő mozgás, motiváció, hiányzik a megszokott vasárnap, ami foci nélkül nem telhet el. Ne fosszanak meg bennünket az élménytől. Engedjenek minket játszani! Amíg a futballpálya aktív, addig a falu is él.

Poprocký Iván, Ajnácskő polgármestere

A falusi futball nem a dicsőségről és a nyereségről szól, hanem kifejezetten a sportrajongók igényeit elégíti ki. Hamarosan egy évszázados focijubileumot ünneplünk településünkön és nagyon remélem, hogy a rendezvényt nem árnyékolja majd be a koronavírus. A bajnoki küzdelmek idő előtti befejezése oda vezet, hogy a labdarúgók felhagynak az edzésekkel, a tisztségviselők céltalanul tétlenkednek, a szurkolók pedig keseregnek. Aztán a legnehezebb feladvány a sportág újjáélesztése, a régi szokványos mederbe való visszatérés. A vírus elleni küzdelem eredményeként az önkormányzatok csökkentik a kluboknak szánt juttatást, ami a létesítmények üzemben tartásában is láthatóvá válik. Intő példának számít, hogy a rimaszombati területi bajnokságban a felnőtt csapatok száma hatra zsugorodott, de az ifiknél sem rózsás a helyzet. Jómagam azonban derűlátó vagyok és reménykedem, hogy a jelenlegi állapot nem változik.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Kollár

Továbbra sincs egyezség a kórházreformról, az idő pedig fogy

Eduard Heger

Heger: Nem tervezzük a veszélyhelyzet újbóli bevezetését

mti

GALÉRIA: Elindult a budapesti Békemenet

komárom

A csallóközi árterek „lényecskéi”

Ónodi Eszter

Időzsaruk, mesterek és főtitkárok

Hogyan tüntessük el autónk karcait?

Hogyan tüntessük el autónk karcait?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.