Minek köszönhető a ragyogó úszó Világkupa-rajt?

Martina Moravcová, a tavalyi rövidpályás úszó Vk győztese:
Elsősorban a sikeres felké-szülésnek és természetesen a jó formaidőzítésnek. Az utolsó pillanatig gondolkodtam azon, vajon a dél-afrikai rövidpályás Vk-rajton négy vagy öt számban induljak-e.

Martina Moravcová, a tavalyi rövidpályás úszó Vk győztese:

Elsősorban a sikeres felké-szülésnek és természetesen a jó formaidőzítésnek. Az utolsó pillanatig gondolkodtam azon, vajon a dél-afrikai rövidpályás Vk-rajton négy vagy öt számban induljak-e. Végül az utóbbi mellett döntöttem, és jól tettem, mert valamennyiben érmet szereztem: 100 és 200 pillangón, illetve 100 vegyesen az első, 50 pillangón a második, 100 gyorson pedig a harmadik helyen végeztem. Sőt, még egy országos csúcsot is úsztam kétszáz pillangón, ami a jubileumi 200. szlovák rekordom volt. Azt hittem, hogy egy-két héttel később sikerül ezt teljesítenem. Éppen ezért annál nagyobb volt az öröm. Már a durbani viadal nyitónapján éreztem, várakozáson felüli eredményeket érhetek el. Száz gyorson kellemes meglepetésnek számított, hogy dobogós helyet harcoltam ki. Remélem, a sorozat többi állomásán is hasonló eredményekre leszek képes, és a Vk-összetettben sikerül megvédenem az elsőséget.

Közeledik a bécsi rövidpályás Európa-bajnokság. Eldöntötte, hogy melyik számokban áll majd rajtkőre?

A 100 pillangó az biztos, talán a 100 gyors is, és úgy néz ki, hogy 50 pillangón és 100 vegyesen is benevezek. Már korábban elhatároztam, hogy négy számban indulok a kontinensviadalon, ahol három érmet szeretnék kiharcolni. Az év vége ezúttal is igen mozgalmas lesz, hiszen folytatódik a rövidpályás Vk, karácsonykor pedig a szokásos réunioni edzőtáborba utazom.” (zsi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?