Mindent megnyertek, amit csak lehetett

Ekecs |

<p>Közel kétszáz karatéka készül és versenyez a csallóközi Seishin Karate Klubban. Hat településen folyik a munka, s nemrég Ekecsen volt a 2011-es évértékelő.</p>

„A gyerekek mindent megnyertek, amit csak lehetett – pillant vissza az elmúlt esztendőre Markovics János elnök, főedző, aki egyben a Szlovák Shinkyushin Karate Szervezetet is vezeti. – Három komoly versenyen indultak, s mindegyiken győztek. Megnyerték a dunaszerdahelyi Európa-kupát is. Teljesítményüket nem lehet felülmúlni. Ahova elvittem őket, mindenhol nagyon jól szerepeltek.”

Az elmúlt évben két újabb településen – Ekelen és Nagymegyeren – kezdtek el foglalkozni a fiatalokkal. „Taglétszámunk elérte a 180-at, és közeledünk a kétszáz felé, tavaly még csak feleannyian voltunk – folytatja Markovics. – Sikereink közben arra kell figyelnünk, hogy megtartsuk az eddigi színvonalat, folytassuk eredményességünket, és tanítványaink évek múltán akár a felnőttek között is boldoguljanak. Nem lesz könnyű a váltás, hiszen ott már full-contactban folyik a küzdelem.”

Összesen tizenegy tábort szerveztek, négy továbbiban vettek részt. „Nagyszerű volt a nyári edzőtáborunk – mérlegel az elnök. – Számos versenyen indultunk, hármat, köztük az Európa-kupát mi rendeztünk. Érmeink száma: 45 arany-, 39 ezüst- és 44 bronzérem.”

Már hagyományosan külön értékelték az edzéslátogatást, és megnevezték a települések szerinti legjobbakat. Pontversenyben értékelték ki a kategóriánkénti dobogósokat. A győztesek – gyerek 0 lányok: Bakos Virág Orsolya (Keszegfalva); gyerek 0 fiúk: Gergely Márton (Ekecs); gyerek I lányok: Huszák Krisztina (Dunaszerdahely); gyerek I fiúk: Markovics Ádám (Keszegfalva); gyerek II lányok: Demeter Virág Orsolya (Ekecs); gyerek II fiúk: Trenčík Nikolas (Keszegfalva); serdülő lányok: Varga Hedvig (Ekecs); serdülő fiúk: Bajcsi Adrián (Ekecs). Full-contactban nyertek – junior fiúk: Bíró Balázs (Ekecs); felnőtt nők: Hupian Krisztina; felnőtt férfiak: Szabó Norbert (mindketten Keszegfalva).

Ekecs község különdíját a legügyesebb kezdő karatéka, Demeter Virág Orsolya kapta.

Az éremgyűjtők pontversenyében a lányoknál az 1. Varga Hedvig (23), 2. Huszák Krisztina (21) és 3. Demeter Virág Orsolya (20), a fiúknál 1. Markovics Ádám (60), 2. Kovács Dennis (50), 3. Trenčík Nikolas (49) sorrend alakult ki.

Eredményessége és edzéslátogatása alapján a fiúknál Markovics Ádám lett az év szamurája, a lányoknál Varga Hedvig az év legharcosabb amazonja címet érdemelte ki.

Full-contactban is kihirdették a három legjobbat: 1. Hupian Krisztina (az év legharcosabb amazonja felnőtt szabályrendszerben), 2. Bíró Balázs (egyben az év szamurája felnőtt szabályrendszerben), 3. Szabó Norbert.

A klub sikercsapata a keszegfalvai lett, mérlege: 27 arany-, 12 ezüst- és 7 bronzérem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?