Mindenki reménykedik

Véget ért a téli szünet az I. labdarúgóligában. Március első napján négy mérkőzéssel elkezdődik a tavaszi idény, amely – az első felvonáshoz hasonlóan – 18 fordulóból áll. Az utolsó játéknap összecsapásait június 17-én, kedden bonyolítják le.

A sárga mezes zsolnaiak (9-es számmal Mintál) ismét bajnokok akarnak lenni M. Nagy László felvételeMint mindig, most is reménykedünk, hogy izgalmasabb, érdekesebb mérkőzéseket láthatunk majd. A szakvezetők is természetesen derűlátóak, de hát melyik edző nem bizakodik a rajt előtt? A szövetség illetékesei szintén jobb, színvonalasabb folytatást várnak; s ezt szokásos sajtótájékoztatójukon is részletezték.

Vladimír Wänke, a Szlovák Labdarúgó Szövetség igazgatója, a Ligabizottság elnöke: „Minden téren felkészültünk a tavaszi nyitányra. Az ún. rizikósabb mérkőzésekre mi is küldünk majd ellenőrt, akinek az lesz a feladata, hogy a rendezés részleteiről számol majd be. Ő 90 perccel a kezdőrúgás előtt megbeszélést folytat a szervezőkkel.”

A tévéközvetítésekkel kapcsolatban elhangzott: az STV-vel hosszas tárgyalásokat követően írták alá a szerződést. A legnagyobb problémát az időpont jelentette, ugyanis nincs mindenhol villanyfény. Végül is kompromisszumos megoldás született: valamennyien egyetértettek a vasárnap 16 órai kezdéssel. Csupán egyszer-egyszer kerül képernyőre 10.30-kor, illetve 19 órakor bajnoki labdarúgó-mérkőzés. A tíz csapat a közvetítésekért 400-400 000 koronát kap, a három legjobb pedig egymillió koronán osztozhat a 36. forduló után.

Dušan Tittel, a szövetség főtitkára arról számolt be, hogy az I. ligának rövidesen lesz hivatalos szponzora, a nevét majd csak a szerződés aláírását követően árulja el.

Vladimír Wänke cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint Észak- és Közép-Szlovákiában játékra alkalmatlan lenne a pályák talaja. „Meglátogattam a trencséni, a púchovi, a zsolnai és a rózsahegyi stadiont, s nem kis meglepetésemre viszonylag jó állapotban voltak.”

A visszavágó sorozat még el sem kezdődött, s az illetékesek már el is készítették az őszi idény menetrendjét. A szezon július 12-én a Szuper Kupával rajtol, az I. liga nyitófordulójára egy héttel később kerül sor.

De vajon mi várható most, tavasszal? A pontvadászat legnagyobb esélyese a Slovan, amely nyolcpontos előnnyel vág neki a visszavágó sorozatnak, s a szakemberek szerint – minden bizonnyal – meg is nyeri a bajnokságot. Dušan Radolský szerint a második helyen tanyázó újonc Trnava, a címvédő Žilina, valamint a Petržalka lehet a legnagyobb ellenfelük. A kiesés ellen a Dubnica, FC Košice, Trenčín, Ružomberok kvartett vív majd nagy csatát.

Többször hangoztatták a szövetség vezetői: mindent megtesznek, hogy a mérkőzések a zöld gyepen dőljenek el, ne pedig a kulisszák mögött. ĺgy legyen! Egy biztos, a múltban, főleg a bajnokság hajrájában éppen az ellenkezőjéről „szólt a zene”...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?