Mindenki maximumot nyújtott

A magyar úszók eddig 94 aranyérmet szereztek a nagymedencés Európa-bajnokságok történetében.

A magyar úszók eddig 94 aranyérmet szereztek a nagymedencés Európa-bajnokságok történetében. A glasgow-i kontinensviadal utolsó, csütörtöki verseny-napján Verrasztó Dávid lett kontinensbajnok, Késely Ajna pedig egy ezüstöt, Burián Katalin meg egy bronzot tett hozzá a gyűjteményhez.

A magyar küldöttség ezzel négy arany-, három ezüst- és két bronzéremmel zárta a medencés küzdelmeket.

A legidősebb bajnok

Verrasztó Dávid 400 m vegyesen megvédte címét, 4:10,65 perces idővel csapott célba, ezzel sorozatban harmadszor lett a kontinens legjobbja. A 29 éves Verrasztó a szám történetének legidősebb Európa-bajnoka. A fináléban szinte végig fej fej mellett haladt a brit Max Litchfielddel, ám az utolsó fordulónál a magyar versenyző került előnybe.

„Pályafutásom talán legszorosabb versenye volt, örülök, hogy sikerült betartani a délelőtti ígéretemet, miszerint javulni fogok egy másodpercet. Persze ez messze nem a legjobbam, de a felkészülésem sem volt az. Tudtam, hogy erős az angol srác, de jól osztottam be az erőmet, nagyon boldog vagyok, hogy én lehetek a szám legidősebb győztese” – mondta Verrasztó Dávid.

Késely ezüst, Burián bronz

Késely Ajna korábban 800 méteren ezüst-, 1500 méteren pedig bronzérmet szerzett, 400 m gyorson 4:03,57 perces junior Európa-csúccsal lett második. „Így néz ki egy örömúszás, és azt gondolom, a három számom közül ez volt a legjobb. Az álmom volt ez a három érem, de sikerült, és hihetetlenül boldog vagyok” – nyilatkozta a 16 éves magyar versenyző.

200 háton a 23 éves Burián Katalin 2:07,43 perces egyéni csúcsot ért el, és bronzérmet szerzett. „Nagyon nehéz pár év van mögöttem, s köszönöm mindenkinek, aki támogatott ebben az időszakban” – mondta könnyes szemmel Burián, aki komoly combizomsérülésből felépülve lett Európa-bajnoki dobogós.

Cseh érem nélkül

100 m pillangón is volt esély magyar éremre, ám Milák Kristóf a negyedik, Cseh László pedig címvédőként a nyolcadik helyen végzett. A 14-szeres Európa-bajnok, a kontinensviadalok történetének legeredményesebb versenyzőjének hatalmas sorozata fejeződött be ezzel, ugyanis Cseh a 2003-as montreali világbajnokság óta minden egyes nagymedencés világversenyen a dobogóra állhatott.

„A második 50 és a célba érkezésem sem sikerült. Annyit éreztem, hogy a megindulásom nem jött össze, így sikerült, innen kell ezt visszaraknom, de érzem még magamban az erőt” – mondta Cseh.

Ketten csúcsformában

Sós Csaba kapitány szerint minden úszó kihozta magából a maximumot. „Mindannyian halálosan komolyan vették, egy Európa-bajnoksághoz megfelelően készültek, az adott pillanatban a legjobbjukat teljesítették” – nyilatkozta a szakember.

Hozzátette, a kilenc érem – amely könnyen lehetett volna több is, hiszen négy negyedik hely is csak századokon múlt – különösen fényes úgy, hogy mindössze két versenyző versenyzett abszolút csúcsformában: Késely Ajna és Burián Katalin.

Sós kitért Verrasztó Dávid négyszáz méter vegyesen aratott sikerére is. „Egy garast nem adtam volna érte, ez emberfeletti teljesítmény volt, amiben pályafutása teljes rutinja, de szerintem még az apjáé is benne volt. Tudtuk, hogy az elmúlt fél évben nem az úszás volt az élete központja, nem ahhoz igazított mindent, hanem fordítva. Ha felfogja, hogy ez egyszeri és megismételhetetlen alkalom volt, és újra a régi Verrasztó dolgozik, akkor be fogja gyűjteni a hiányzó olimpiai érmét.”

A vb-n több kell

Cseh Lászlóval kapcsolatban a kapitány elárulta, egy kis lelkifurdalása van amiatt, hogy engedte úszni a 32 éves klasszist a csütörtöki zárónap délelőttjén a 4x100 méteres vegyes váltóban. „Maga kérte, hogy úszhasson, a világ egyik legtapasztaltabb versenyzőjéről beszélünk, nem akartam vele vitatkozni, de ha reggel pihent volna, akkor a döntőben meglett volna az a frissesség, ami talán hiányzott” – mondta Sós a tizennégyszeres Európa-bajnokról, aki a legjobb idővel várta a 100 méter pillangó döntőjét, de végül csak a nyolcadik lett.

A 200 méter vegyesen sorozatban ötödik aranyát begyűjtő Hosszú Katinkával kapcsolatban a szakember megjegyezte, nagyon örül annak, hogy a háromszoros olimpiai bajnok túl van az elmúlt fél évben történteken, hiszen magánéleti és szakmai válságot is meg kellett élnie.”

A kapitány a jövő évi dél-koreai világbajnoksággal kapcsolatban kijelentette, a mostani teljesítmény kevés lesz ahhoz, hogy eredményes legyen a magyar csapat. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?