„Mindenhol doppingoltak, ez világjelenség volt”

Milyen múltra tekint vissza a teljesítményfokozás?A dopping egyidős az emberiséggel. Már az ókori olimpiákon alkalmaztak olyan szereket, amelyek valamilyen módon fokozták a teljesítményt. A birkózó Cortonai Milóról például fennmaradt, akkora ereje volt, hogy az életnagyságú bronzszobrát körbe tudta hordozni a stadionban. Saját borjútenyészete volt, naponta több kiló húst fogyasztott, ezzel fokozta a fehérjebevitelét. Századok során növényi vagy állati eredetű anyagokat fogyasztottak az emberek, egészen addig, amíg a 18. század végén be nem indul a gyógyszeripar. Ekkor kezdik használni a sztrichnint, a különféle fájdalomcsillapítókat. A 20. században óriási robbanás megy végbe a gyógyszeriparban, megjelennek a központi idegrendszeri stimulánsok, melyek fő alkotóeleme az anfetamin vagy annak származékai. A 20. század közepe táján pedig megjelennek a hormonok, ezek közül is az anabolikus szteroidok, azaz fehérjebeépítő hormonok. Az ezredforduló környékén pedig egyre inkább előtérbe kerül a genetika, egyre jobban megismerjük az ember géntérképét, és eljutottunk a géndopping korszakába. A géndopping hogyan működik?Háromféle módja van: vagy magát a gént, esetleg valamelyik részét juttatják be a szervezetbe, vagy őssejtkezeléssel fokozzák a teljesítményt, vagy a meglévő géneket kezdik el ingerelni, például azokat, amelyek az izomnövekedésért felelnek. Mik a tiltott teljesítményfokozó módszerek veszélyei?Az anfetaminszármazékokban rejlő kockázat már kiderült az 1960-as olimpián, ahol kerékpárosok versenyén a dán Jensen a cél előtt néhány száz méterrel összeesett, és a kórházban már nem tudták megmenteni. Az ilyen szereknél fennáll a hozzászokás veszélye, alvászavarokat, légzészavarokat, szív- és érrendszeri elégtelenséget okoznak. Az ellenőrzés azonban annyira precíz ma, hogy ezek a szerek kimentek a divatból. Ma már a hormonokat, illetve a géndoppingot alkalmazzák. Ezeknek mik a kockázatai?Minden gyógyszercsoportnak megvan a maga veszélye. A hormonális rendszerbe való beavatkozás azért kockázatos, mert a doppingoló sportoló nem a normális dózist veszi be, hanem annak a sokszorosát. Egy időben divatos volt Magyarországon a Nerobol, aminek 15 milligramm volt a napi adagja, ebből egy akkori súlyemelő vagy dobóatléta 100–150 milligrammot vett be. Ebből adódtak a szív- és érrendszeri, idegrendszeri elváltozások, anyagcserezavarok, potenciazavarok, menstruációelmaradás, cukorbetegség, magas vérnyomás és sorolhatnám. Nagyon sok volt emiatt a korai haláleset, a nehézatléták 45–50 évesen meghaltak. Ezek a szerek akkor is veszélyesek, ha orvosi ellenőrzés mellett szedik, mert nagy dózisban kerülnek a szervezetbe, hosszú időn át. A géndoppingnak jóval kevesebb a káros mellékhatása, mint a hormonoknak, de annak is van veszélye. Sok sportoló lebukásakor azzal védekezik, hogy teljesen egyedül doppingolt, nem segítette ebben orvos, saját maga gyűjtötte az információkat, és mindent maga szerzett be. Elképzelhetőnek tartja ezt?Természetesen, van is erre nemegy példa. A versenysportban azért általában megvan az orvosi háttér, a hatvanas-hetvenes években az orvosok is benne voltak a doppingolásban. Ennek az volt talán az idézőjeles előnye, hogy mégis volt valami orvosi ellenőrzés. Ha ezeket a szereket idejében leállították, akkor reverzibilisek voltak, nem okoztak nagy egészségkárosodást. De azoknál, akik orvosi ellenőrzés nélkül, laikusként szedik be a szereket, nagyon komoly változások léphetnek fel. A halálos esetek legtöbbjét is ilyen dopping eredményezte. Ma már az interneten minden információ fellelhető a szerekről, így egy sportoló tud a saját szakállára is doppingolni. Egyre többet beszélnek arról, hogy a volt szocialista blokk országaiban államilag irányított doppingolás zajlott. Magyarországon mi volt a helyzet?Nem is azt mondanám, hogy államilag irányított volt, hanem azt, hogy tudtak róla. De nemcsak nálunk, hanem ugyanúgy nyugaton is. Ez világjelenség volt. Lance Armstrong sorozatban nyerte a Tour de France-t, és kiderült, hogy szabályos doppingprogramja volt. De említhetném Ben Johnsont vagy más lebukott sportolókat. Nehéz elhinni, hogy az orvosuk, a szövetségük vagy az őket menedzselő sportszervezet erről nem tudott. Éppen ezért indult nagyon nagy harc a dopping ellen, a WADA-n és a NOB-on keresztül. De a doppingban rengeteg pénz van, s ha nem jönnek rá, óriási erkölcsi elismerést hozhat, ezért még mindig nagyon sokan fordulnak hozzá. Hogyan viszonyult az orvostársadalom a doppinghoz?Az orvostársadalom természetesen elítélte. De voltak olyan kollégák, akik tudományosan felépítettek ilyen programokat, főleg az NDK-ban. Szlovákiában is nagy sikert aratott a Fair play című játékfilm, amelynek főhőse egy tehetséges futó, akinek az edzője a tudta nélkül is ad doppingszereket. Ilyen esetek is előfordultak?Igen, elképzelhető. Sokszor a szülők is belementek a dologba. S milyen lehetőségei voltak egy sportolónak, ha rádöbbent, hogy valami furcsa történik vele?A karrier befejezésével a mellékhatások azért általában megszűnnek. Aki pedig beteg lett, az tudta, hogy ez ezeknek a szereknek tulajdonítható. Ezzel számolni kellett, bár ha figyeltek a használatra, akkor a szerek hatása reverzibilis volt, nem okozott visszafordíthatatlan elváltozást. A sportolók készek még a kockázatot is vállalni a siker, az eredményesség érdekében?Erről névtelen felmérések is készültek, és nagyon sok sportoló vállalja a kockázatot. Ők úgy gondolkodnak, miért ne mennének bele, pláne, ha tudják, mindez olyan irányítással megy, hogy őket semmilyen egészségkárosodás nem érheti. A sportolók nagy része ezért belemegy a doppingszerek használatába, nagy részük persze nem. Vannak teljesen doppingmentes sportágak is. Melyek ezek?Az intelligens sportágak, például a vívás. A labdajátékoknál sem annyira divatos a doppinghasználat, legfeljebb egyedi esetek lehetnek. S persze azok a doppingmentes sportágak, ahol komoly az ellenőrzés, mint mondjuk a teniszben. Sokszor a doppingra utaló jelnek tekintik a futballisták körében is jelentkező hirtelen szívhalált, de egyáltalán nem biztos, hogy tiltott szerek váltották ki, mert genetikai alapon is beállhat. Mely sportágakban van jelen ma is a dopping?Súlyemelés, atlétikai dobószámok, vagy a kitartást igénylő sportágak, például a kerékpár – a Tour de France-on előszeretettel alkalmazták az EPO-t. A genetikai doppingban kicsit szélesedik a paletta, ott minden területre lehet találni valamit, ami fokozza a teljesítményt. Az atlétikai vb kalapácsvető- vagy diszkoszvetőversenyének döntőjében ön szerint hányan tiszták?Nehéz megmondani. Az biztos, hogy ha szerhez nyúlnak, akkor valami manipulációt ki kell találni, hogy a labort becsapják. A különböző fizikai manipulációk már régóta mennek, például a hónaljba vagy a végbélbe helyezik a tiszta vizeletet tartalmazó zacskót, vagy feltöltik a hólyagot idegen vizelettel. Ezzel hosszú ideig sikerült kijátszani az ellenőrzést, de ma már meztelenre kell vetkőzni a doppingellenőrzéskor. Vannak kémiai manipulációk is, amikor olyan szereket vesznek be, amelyek lassítják a doppinganyagok kiürülését, vagy megkötik a doppinganyagok származékait, így azok nem jelennek meg a vizeletben. Azt gondolom, hogy a nőknél inkább a kémiai manipulációt alkalmazták, a fizikai főleg a férfiaknál működhetett, mert ők állva pisilnek. Az athéni olimpián Fazekas Róbert diszkoszvető nem adott elég mintát, majd távozott a doppinglaborból. Ez olyan eseménysort vont maga után, hogy mind Fazekast, mind Annus Adrián kalapácsvetőt megfosztották olimpiai aranyérmétől. Mi történhetett ott tulajdonképpen?Valószínűleg az, hogy Fazekas nem tudott annyit pisilni, mint kellett volna, azaz 70 millilitert. A második menetben pedig már nem ment a dolog. Vélhetően fizikai manipulációt akart megvalósítani, ez persze nem bizonyított, de valószínűleg azért szökött meg a laborból, mert a saját vizeletéből nem akart mintát adni. Nem tudjuk, hogy volt-e a vizeletében valami, vagy sem, de az események alapján feltételezhető. Önt mennyire lepte meg, ami Athénban történt?Az ember sajnálta őket, mert mind a kettő tehetséges sportoló volt, szerintem manipuláció nélkül is megnyerhették volna az olimpiát – bár még egyszer hangsúlyozom, nem bizonyított, hogy doppingoltak volna. Az viszont tény, hogy mind Annus, mind Fazekas a legjobb formájában volt az olimpia előtt. Nem lett volna szabad Fazekasnak kimenni a laborból, az emberek azonnal elkezdenek kombinálni, hogy ennek biztosan oka volt. Minket ez nem érintett jól, mert két aranyérmet elveszítettünk. Nem lehet, hogy az Athén előtti csúcsforma a doppingszereknek volt köszönhető?Nem, azért nem lehet általánosítani. Olyan felkészülési stádiumban voltak éppen a pályafutásuk során, hogy mindenkit legyőzhettek volna. Fazekasnak pechje volt, mert ha kipisili a 70 millilitert, akkor ma mindketten olimpiai bajnokok. Meg lehet becsülni, hogy Magyarországon most milyen mértékben van elterjedve a dopping?Most nincs. Most nálunk is működik egy nagyon komoly doppingellenes bizottság, emellett itt a WADA. A kiemelkedő magyar sportolókat nagyon gyakran ellenőrzik, például az úszókat. Rendkívül szigorú előírások vannak. Az orvosok is büntetőeljárás alá esnek, ha kiderül a dopping, a sportolók is komoly eltiltásokra számíthatnak. Legtöbbször abból adódik probléma, hogy a táplálékkiegészítőkkel kerülnek be tiltott anyagok a szervezetbe, a sportoló pozitív mintát produkál, s ebből jönnek a kellemetlenségek. De szervezett doppingolás nincs Magyarországon már hosszú ideje. Mióta?Úgy a kétezres évek elejétől. Az athéni olimpia után a MOB-nak is nagyon szigorú szabályai jelentek meg, a parlament is elfogadta az antidoppingtörvényt. Korábban mennyire volt gyakori a dopping?Ahogy a világ doppingolt, úgy doppingolt minden nemzet. S főleg azokban a sportágakban, ahol érezték az esélyt. A világban is visszaszorulóban van a dopping, vagy inkább olyan formái kezdenek elterjedni, amelyekről még nem tudunk, így nem is lehet kimutatni?Az olimpiák után látható, hogy egyre kevesebb a pozitív esetek száma. Egyre jobbak a laborok is, az ellenőrzés is kiterjedtebb, sokkal több pénzt fordítanak rá. Az a világjelenség, ami a 60-as, 70-es években tapasztalható volt, amikor jött a hormonkúra, szerintem ma már nincs, de elszórtan vannak egyedi esetek. Ön szerint végig lehet csinálni egy Tourt dopping nélkül?Végig. De meg is lehet nyerni?Persze. Armstrongnál is ott merült fel a gyanú, hogy sorozatban nyert. Az, hogy valaki egyszer-egyszer nyer, belefér a pakliba. Orvosként sejtette, hogy Armstrong nem tiszta módszerekkel nyerte meg hétszer a Tourt?Sejtettük, hogy van mögötte valami. Amikor elkészült az EPO mesterséges változata, és már a gyógyászatban alkalmazták, bevetették doppingszerként is. Először a sífutóknál, aztán jött a kerékpársport. Ez fantasztikusan nagy előrelépés volt. Nagyon nehéz volt a laboratóriumoknak is kimutatni, hiszen egy olyan génrekombinánst adtak be, ami már eleve benne volt a szervezetben, nehéz volt elkülöníteni a külső és a belső EPO-t. Aztán ez is megoldódott. Most pedig már nem egy rekombinánst adnak be, hanem magát az eredeti gént. Ez újabb metodikai kihívás elé állítja a laborokat. Milyen tempóban tudnak reagálni az új szerekre a laborok?El kell telnie legalább egy-két évnek, amíg egy már ismertté vált szer technikai kimutatása tökéletesedik. Magyarországon miért nincs doppinglabor?Volt itt is, de aztán a feledés homályába merült, pedig a szöuli olimpia előtt már ott tartottunk, hogy nemzetközi szinten akkreditálják. De hát jött a doppingbotrány, és valahogy elfelejtődött a dolog. Amikor pedig nyugdíjba mentem, gyakorlatilag szétszedték a labort. Az új vezetést nem érdekelte, mindenki félt tőle, pedig egy jó doppingellenőrző labor, pláne nemzetközileg elfogadott, nagy dicsőség egy ország számára.