Minden Higuaínról szólt – a derbi előtt és után is

Nem szokatlan, de ismét megtörtént: nagyot fordult a világ Gonzalo Higuaínnal két hét alatt. A Lazio ellen elveszített rangadón ő lett a bűnbak, ám a következő derbin, az AC Milan legyőzése után már hősként jelent meg a pályán, a lelátón és a sajtóban is.Ami a tizenegyedik forduló rangadójának felvezetését és Higuaín kálváriáját illeti, egy gyors visszatekintés: egészen hihetetlen jelenet játszódott le a Juventus–Lazio bajnoki találkozó első félidejében a vendégek kapuja előtt. Egy hazaadást követően Thomas Strakosha nem a legjobban vette át a labdát. Gonzalo Higuaín rá is rontott a kapusra, aki azonban szinte a gólvonalon pont úgy tudta rárúgni az argentinra a labdát, hogy abból csodával határos módon nem született gól, mert a labda a felső lécre pattant. „A dagadék még a gólvonalról is képes hibázni” – kiáltottak fel az ellendrukkerek, akik szintén csak a fejüket fogták, amikor a második félidő elején az argentin támadó újabb ziccert hibázott – hogy az ezzel életben maradó Lazio végül megfordítsa a meccset. Higuaín egyébként sem a Torino elleni városi derbin, sem a Fiorentina elleni, mindig kiélezett összecsapáson nem szerzett gólt a szezonban. Sem a derbiken, sem a válogatottbanA válogatottban sem alakult jobban a karrierje: Jorge Sampaoli, az argentin válogatott szövetségi kapitánya sem számolt a játékossal a Peru és Ecuador elleni sorsdöntő világbajnoki selejtezőkön, és Higuaín formája nem is igazolt semmi mást, hiszen nemzetközi porondon ismét csak betlizett a Bajnokok Ligájában is: a Sporting ellen nem tudott gólt szerezni hazai pályán. Az AC Milan, a nyáron 220 millióból megerősített, és a Leonardo Bonuccit is megszerző AC Milan, az örök rivális AC Milan elleni rangadó előtt egyértelmű volt a nyomás a 100 milliós argentinon. Nem kellett kinyitni a szombati lapokat ahhoz, hogy az ember megtudja, valami különleges készül Milánóban: már a reptéren és a belvárosban is érzékelte az ember a levegőben vibráló izgatottságot, a szurkolók énekét, a zászlók, mezek és rigmusok kavalkádját. A San Sirót 17 óra körül már meg sem lehetett közelíteni: a telt házas stadionba özönlő emberek megbénították a közlekedést, és a rendőrök hiába igyekeztek a forgalomirányítással, a tömeget nem lehetett irányítani: zebrán, körforgalmon, járdaszigeten átvágva masíroztak az emberek, akiket a legkevésbé sem izgatott az autósok vad dudálása.  Agresszió nincs, szalongyűlölködés vanOlaszországban a nagy rangadóknak már régóta nem velejárója az agresszió, amely a kisebb csapatok városi összecsapásaira, és esetenként a szélsőséges Lazio-ultrák akcióira korlátozódik. Néhány éve a Milan és az Inter szurkolói is békét kötöttek egymással az utolsó, értelmetlenül véres összecsapás után, és a Juventus híveinek sem kell aggódniuk Milánóba érkezve: a két csapat szurkolói nemcsak, hogy egymás mellett vonulnak a stadion felé, hanem az árusok, standok kínálata is keveredik, egy helyen vásárol milanista és juventino.  A nagy barátság a stadionon belül azért véget ér, a Milan-ultrák például ízlésesnek nehezen nevezhető koreográfiával készültek a mérkőzésre. Az egész szektort betöltő, több száz négyzetméteres drapéria ugyanis azt hirdette a meccs előtt, hogy Torinóban bizony a legszebb álmok is rémálmokká válnak, utalva a Juventus elveszített BEK/BL-döntőire, melyeknek a dátumait az (álom)temető sírköveire írták fel. Emellett még annyi fricska belefért a rendezőktől, hogy ha valaki Facebookon be akart jelentkezni az eseményre a stadionból, akkor a lehetőségek közül alapbeállításként az AC Milan–Rubentus mérkőzés volt elérhető.  [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"292649","attributes":{"alt":"A Milan tábor oda szúrt a Juventusnak, ahol a legjobban fáj","author":"","class":"media-image","height":"303","title":"A Milan tábor oda szúrt a Juventusnak, ahol a legjobban fáj","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] A mérkőzésen egyébként teljes telt ház, 78 328 néző várta a csapatokat, ami 3 597 916 euró jegybevételt hozott a klubnak, amiből azt is ki lehet számolni, hogy átlagosan 45,9 euróba került egy belépő. Olaszországban egyébként ez a teljesen megszokott működés: a mérkőzés szünetében a klub publikálja a média felé a teljes nézőszámot és az aznapi meccsbevételt.  Egy edző öngóljaA mérkőzés aztán az előzetesen várható forgatókönyv szerint zajlott: a Milan nekiesett ellenfelének, de talán ha negyedóráig bírta a saját tempóját, aztán szép lassan kiegyenlítődött a játék képe, és onnantól sejthető volt, hogy a Juventus felőrli ellenfelét. Ennek első kézzelfogható jele a 23. percben jött el, amikor Gonzalo Higuaín egy átvétel után hajszálpontosan lőtte ki a bal alsó sarkot, és már ekkor érezni lehetett, hogy ebben a Milanban nincs annyi, hogy megfordítsa a mérkőzést – ez volt egyébként a Juve-támadó 100. gólja a Serie A-ban.  Ezzel kapcsolatban Vincenzo Montella egyébként furcsa nyilatkozatott adott a mérkőzést követően, mely során azt állította, hogy a Milan számos lehetőséget dolgozott ki az ellenfél kapuja előtt, csak hát sajnos a játékosminőség, az egy olyan dolog, hogy az egyik csapatnak van Higuaínja, a másiknak meg nincs. Ami egyrészt azért furcsa, mert hát a Milan távolról sem alakított ki számos lehetőséget, sőt őszintén szólva Kalinic ziccerén kívül alig akadt említésre méltó, másrészt viszont a „higuaínozással” egyszerre minősítette a saját játékosait és az átigazolásokat levezénylő vezetőséget, ami egy, a kirúgás szélén tántorgó edzőtől nem éppen okos dolog.  Jó, jó – de mi van Bonuccival?A második félidő egyébként nagyjából ugyanazt hozta, mint az első, csak talán még inkább fékezett habzású formában: a Milan ment előre egy ideig, de csak míg meg nem kapta a második Higuaín-gólt, az argentin sztár ismét csak 16 méterről eresztett el egy tökéletes lövést, ami a kapufáról vágódott be a hálóba a 63. percben. Azt, hogy ez a mérkőzés végét is jelenti, rögtön érzékelte az a Milan-tábor is, amely addig szinte végig űzte, hajtotta csapatát – kétgólos hátrányban már a Juventus gyalázása és a játékosok szidalmazása vált prioritássá. Egyébként nem lehet mondani, hogy a körülbelül 70 ezer hazai néző pokoli hangulatot teremtett volna, hiszen a végig hangos ultrákat kivéve csak a legritkább esetben jöttek lázba, amiben szerepe lehetett az erőtlen felvezetésnek is, a stadion technikusainak ugyanis a mérkőzés előtti percekben sikerült lekeverniük a saját klubhimnuszukat még azelőtt, hogy istenigazából elkezdődött volna.  Egyébként a Juventus-drukkerek sem szakították szét magukat, de nekik annyi mentségük lehet, hogy a vendégszektorból gyakorlatilag nem látni a meccset, így csak találgathat az ember, mi történik. A San Siro elképesztő méretű építmény, 296 méter hosszú és 204 méter széles, a stadion legmagasabb pontján lévő vendégszektor pedig 64 méter magasságban van – ez nyolc méterrel több, mint a Wembley legfelső szektora, és tizeneggyel veri az Old Traffordot is, szóval nemhogy egy lest nem lehet megítélni onnan, de örül az ember, ha a gólt észreveszi.  Azt, hogy a Juventus nyerni tudott, elég egykedvűen, de legalábbis magától értetődő módon könyvelte el mindenki, a média sem elsősorban a mérkőzéssel foglalkozott a meccset követően, hanem azt találta legérdekesebbnek, hogy az eltiltása miatt a lelátón helyet foglaló Bonucci reakcióit elemezze, ugyanis természetesen külön kamerát kapott a védő, és a Sky képes volt vagy tíz percen keresztül analizálni a felvételeket.  Ma újra felkerül a lemezA vegyes zónában persze nem Bonuccira, hanem Higuaínra lesett és várt mindenki. Ő ennek természetesen tudatában volt, és rá is játszott: tök utolsóként jött ki a médiához, majd faarccal nyilatkozott, mintha a Sambenedettese ellen nyert volna a Juve az Olasz Kupában, és mániákusan csak azt ismételgette: „Készen állok, én mindig készen állok.” Ha nem mondta el hússzor, akkor egyszer sem. Ez egyébként teljesen jellemző az ő szintjén álló játékosokra: nagyon profin, tudatosan kezelik a médiát, és egyáltalán nem érdekli őket, milyen kérdéseket kapnak, már akkor pontosan tudják, mit akarnak elmondani, amikor kijönnek az öltözőből, kommunikálnak, nem pedig kérdésekre válaszolgatnak.Higuaín pedig nemcsak két góljával szeretett volna üzenni a világnak, hanem szóban is nyomatékosította: ő egy gólgép, egy gólszörny, aki mindig készen áll, akire mindig lehet számítani. Mindez ma estig biztosan igaz is lesz, akkor azonban megint kritikus BL-összecsapás jön a Juve számára a Sporting ellen, amikor majd valaki újra felteszi a lemezt: vagy a drukkerek a „Higuaín, a gólszörny” nótát, vagy a média a „Higuaín-betli a nagy meccseken” mantrát.  Hegedűs Henrik