Milyen volt a Somorjai Futóliga?

Somorja |

<p>Idén egy új kezdeményezés eresztett gyökeret a csallóközi városban. A 3klub tagjai életre hívták a Somorjai Futóligát. Hat versenyből állt, négyet maguk szerveztek, kettőbe csak betársultak.</p>

Juraj Nagy, a helyi 3klub elnöke a hatodik versenyük kapcsán a ligáról is elmondott egyet s mást. Szerencsés helyzetben voltak a hatodik fordulóban, mert a felnőtteknek meghirdetett 1500 méteres verseny (a gyerekeknek kiírt távokkal együtt) a város Csölösztő részében épült ultramodern atlétikai stadionban zajlott. Már az élmény volt önmagában, hogy ahol júniusban világnagyságok versenyeztek a P-T-S viadalon, most az óvodásoktól kezdve a hobbifutókig mindenki kipróbálhatta képességeit.

„Kilencvenen éltek ezzel a lehetőséggel, ami egyben felkészültségükről is árulkodott. A korábbiaknál több óvodás, közel harminc gyerek jött el szüleivel, és futottak is az apróságok. Őket díjaztuk, de a sorrendet nem tesszük közzé – újságolta Juraj Nagy házigazda. – Az alapiskolások is ennyien lehettek. Nekik egy kör, négyszáz méter volt a versenyadagjuk. A legnagyobb érdeklődés azonban a felnőttek 1500 méteres versenyét övezte. A férfiaknál mindenki az eddig utcahosszal vezető Peter Mikoláš győzelmét várta. Megszületett, de volt izgalom is, mert egy körrel a vége előtt még Gulyás Zsolt vezetett, de az utolsó négyszáz méteren már a liga abszolút győztese bizonyította felkészültségét. A nőknél ezúttal a triatlonos Nikola Čorbová győzött, de a futóligát végül klubunk képviseletében Beata Belanová nyerte. Hűvös, szeles idő volt, de úgy érzem, a záróverseny jól sikerült, a visszajelzések is erre utalnak. Ettől függetlenül most az lesz a dolgunk, hogy összedugjuk a fejünket, s megbeszéljük a klubban, hogyan tovább. Jobban elosztott tehervállalással jövőre is lehetne Somorjai Futóliga.”

Ennek a családias hangulatú versenyek résztvevői örülnének a legjobban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?