Miért vonzó az örömfutás? Érvek pro és kontra

Mit kezdjen ezzel a sportteljesítményekhez, a versenyzési lázhoz szokott ember? Nem az amúgy is csökkenő mozgásigény keltette életre? Minek versenyezni, ha nem kell? Kívülállóként könnyű ezt kimondani, de mit szólnak hozzá maguk az érintettek, akik átélik az örömfutásokat és versenyekre is járnak? Hogyan fér meg bennük ez a kettősség?

Teljesítménykényszer nélkül

Kele Géza szakavatott ember a témában, futónagykövet, 226 maratoni táv van a lábában. Nem rajongója ennek az irányzatnak, mert megfosztja az embert a versenyzés lehetőségétől. Szélesebb összefüggésekben látja a jelenséget.

„Hígítja a futósportot. Nem tartom jónak, hogy valaki kimegy, lötyög egyet, és jól van 

– mondja haragosan a dunamocsi szakember, mikor az örömfutások gyarapodásáról kérdezem. 

– Helytálló a felvetés, mert valóban elszaporodtak az ilyen futások. És van rá igény. A létszámot is növeli, jó érzés keríti hatalmába a résztvevőket, összetartó ereje van. Egyre többen mozognak, és aki nem teremben akarja ezt tenni, kimegy futni. Fokozatosan nő a célkategória, szinte mindenkit meg lehet szólítani. Az is szempont, hogy úgy futok, ahogy tetszik, nem nehezedik rám a teljesítménykényszer. Felszabadultságot hoz magával, sokszínűbbé válik a mezőny. 

De én azt mondom, el kell menni versenyre is, nem elég elhinni, hogy milyen jó vagyok, micsoda dolgokat művelek. Csak a versenyen derül ki, hova tartozom, mire vagyok képes. Az örömfutások elszaporodásával a futósport minősége csökkenhet, amit az is bizonyít, hogy átlagban a versenyeken romlik az elért idő, ugyanakkor a tömegsport jellege nőhet.”

Rajtdíj kontra becsületkassza

Előfordulhat az is, hogy egyszer a laza örömfutások – életvitelünk nyomaként – felülkerekednek, és túlsúlyba kerülnek a versenyekkel szemben? Király Mátyás határozott nemmel válaszol. A Bősi Futóklub vezetője szorgalmas szószólója a futásnak, maga is műveli, közös edzéseket is szervez.

„Nálunk, a Csallóközben is van nevezési díj a versenyekre, ami pénzbe kerül. Az emberek manapság meggondolják, hogy befizetik-e, és ha igen, mit kapnak érte 

– fejtegeti. – 

A rajtdíj nélküli lazább örömfutásnál az a lényeg, hogy összejönnek az érdeklődők, van egy becsületkassza, mindenki beledob egy jelképes összeget, és elmennek futni. Nem is versenynek fogják fel, csak testedzésnek. 

Csilizközi példát hoznék. Kevesen mozogtak a térségben, és kaptunk egy felkérést, hogy hozzunk tető alá egy lángfutásos sorozatot. Négy településen. Futókat is toboroztunk, megpróbáltuk megmozgatni a falvak lakóit. Nincs hosszútáv, hat kilométernél nem hosszabb, amit megtesznek, nem kell annyit futni. És négy, egymásba illő emlékérmet kapnak a résztvevők. Idén újra folytatjuk a sorozatot. Ám olyannal is találkoztam, hogy az örömfutásra is magas nevezési összeget kértek, nem is mentek oda nagyon az emberek.”

Az örömfutás a hobbifutás új irányzata? 

„Az a fontos, hogy minél olcsóbban megvalósítható legyen, hogy az emberek kapjanak rá a mozgásra. Korunk erre is rányomja bélyegét. Versenyezni nem akarok, nem vagyok felkészült, de azért elmegyek. 

Az már más kérdés, hogy mi lesz a versenyszellemmel. Észrevettem, hogy fogyó félben van, mivel nehéz újabb futókat találni. Nem tudom, miért van ez így. A mi futásszeretetünknek miért nincsenek nagyon követői. Az örömfutások ugyan felduzzasztják a létszámot, de még sincs annyi érdeklődő, amennyit akarnánk.”

Úgy tűnik, megélnek egymás mellett a versenyek és az örömfutások. 

„Utóbbira is szükség van, kikapcsolódást kínál, élvezhető. Aki űzi, ráér, nem kell izgulnia, hogy hányadik lesz, milyen időt fut. Erről szól az örömfutás, mindenki egymásnak örül, lassan haladnak, senki se törekszik az élre, s ha igen, nem adja ki magából, ami benne van. A verseny meg rohanás, mindenki nyerni akar, megmutatni, mire képes” 

– részletezi Király Mátyás.

Egyre többen futócipőben 

Patus Éva tősgyökeres komáromi versenyző. Ő is kiemeli az örömfutás sajátosságait, női szemmel.

„Nagyon örülök annak, hogy létezik, mert egyre több embert látok futócipőben. Nem járnak versenyekre, csak azért teszik, hogy megőrizzék alakjukat, egészségüket. Nagy motiváció számukra, hogy olyan eseményeket is rendeznek, ami nem verseny. Ha az lenne, sokan nem mennének el. A táv egyforma hosszú, ha lassabban, ha gyorsabban tesszük meg. Manapság nem olcsó versenyekre járni, egyre több pénzt kérnek értük, ami sok embert visszariaszt. Tíz éve rengeteg lehetőség kínálkozott megfizethető áron, most azonban mérlegelni kell, hogy melyik felel meg a futónak, jómagam is ezt teszem. 

Az örömfutáson nagyon szívesen vesznek részt az emberek, mert felszabadultabbak, ugyanakkor aki versenyezni akar, az nem szívesen megy az ilyen sporteseményekre. Úgy látom, két részre oszthatók a futók, ki az öröm kedvéért, ki versenyszerűen próbálkozik. De vannak, akik mindkettővel, mint például én is 

– mondja tízéves futótapasztalatából merítve, és búcsúzóul versenyzői énjét is felvillantja. 

– Korábban tornából is fel voltam mentve, a sport tehát messze állt tőlem. 45 esztendősen kezdtem el futni, egy barátnőm javaslatára. Először csak néhány kilométert teljesítettem, s mivel ment, többel is megpróbálkoztam. Egyre hosszabb távok jöttek, nemegyszer korosztályos győzelmekkel. A csúcsok csúcsa, ami korábban elérhetetlen álomnak tűnt, az athéni maraton volt, amit 2023-ban futottam le.”