Miért nem lesz szlovákiai vívó az athéni olimpián?

Érsek Attila, a genti ötkarikás selejtező egyetlen szlovákiai indulója:
Amikor elindultam Belgiumba, nem sejtettem, hogy karnyújtásnyira lesz az olimpiai szereplés. Férfi párbajtőrben huszonöten léptünk pástra a két kvótáért, s bizony világ-klasszisok is voltak a me-zőnyben.

Érsek Attila, a genti ötkarikás selejtező egyetlen szlovákiai indulója:

Amikor elindultam Belgiumba, nem sejtettem, hogy karnyújtásnyira lesz az olimpiai szereplés. Férfi párbajtőrben huszonöten léptünk pástra a két kvótáért, s bizony világ-klasszisok is voltak a me-zőnyben. Minél jobb helytállásra számítottam, de arra nem, hogy az utolsó csörtémben már Athénért vívhatok. Először a lengyel Matyka állt velem szemben. Tartottam tőle, mert korábbi csatáinkból többnyire ő került ki győztesen, de most 15:9-re nyertem. Jól vívtam. Következett a 36 éves észt Kabermaa, akit hosszabbításban elért találattal vertem meg 14:13-ra. Egyszeriben a nagy lehetőség kapujába értem, mert az elődöntő győztese már athéni repülőjegyet válthatott. Ellenfelem egy romániai magyar, Nyisztor Sándor volt. Ő szintén meglepetésként jutott idáig. Jobban kezdett, de 8:8-nál felzárkóztam. Utána azonban fáradni kezdtem, sérült térdem is hátráltatott, s nem tudtam újra elkapni a fonalat. Sanyi meg igazán jól forgatta a fegyverét. Elúszott az asszó, s vele együtt az olimpiai részvétel is.

Eltelt azóta már néhány nap. Nagyon csalódott?

Az elvesztett csörte után szomorúság lett úrrá rajtam. Egyetlen lépés hiányzott ahhoz, hogy húszévesen kijussak az olimpiára. Mert ki ne szeretne a játékokon szerepelni? További négy évig kell dolgoznom, hogy újabb lehetőség kínálkozzon. Olvasom az újságokban, ki melyik sportágban harcolta ki az athéni részvételt, és minduntalan eszembe jut, milyen közel voltam én is hozzá. Mindössze hat találat hiányzott. (jmk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?