Miért nem engedte el Ladányit a Slovanba?

Szélig Árpád, a Dunaújvárosi hokiklub elnöke:

A hétfői lapokban több valótlanság is megjelent. Jogtalanul megvádoltak, hogy önkényes döntést hoztam, s különféle ultimátumokkal, követelésekkel álltam elő.

Szélig Árpád, a Dunaújvárosi hokiklub elnöke:

A hétfői lapokban több valótlanság is megjelent. Jogtalanul megvádoltak, hogy önkényes döntést hoztam, s különféle ultimátumokkal, követelésekkel álltam elő. Az az igazság, hogy Ladányi Balázs csak pénteken délután kettőkor keresett fel, s közölte, hogy Pozsonyba szeretne igazolni, s menedzserei már mindent elintéztek. Én viszont semmilyen szerződést nem láttam! Este fél tizenegykor a Slovan vezetői küldtek egy faxot, melyben kérték egyezzek bele a klubcserébe, mégpedig mindennemű ellenszolgáltatás nélkül. Természetesen nemet mondtam, hiszen a játékosnak érvényes szerződése van. Nem vagyunk amatőrök, hogy ingyen elengedjük a kulcsemberünket, aki az elmúlt 18 évben több millió forintba került.

Tehát hajthatatlan?

Én senkinek sem mondtam azt, hogy nem engedjük el Ladányit. Elsősorban az átigazolásnak vannak játékszabályai, s ezt ugye illik betartani. Mi nem elégszünk meg azzal, hogy a játékos távozik tőlünk, s aztán csak az áprilisi B-csoportos vb-re engedik haza. Nagy szükségünk van rá a bajnoki döntőben. Különben annyit azért megérdemeltünk volna, hogy már korábban jelezze átigazolási szándékát. Mára kiderült, hogy már hetekkel ezelőtt tárgyaltak Ladányi menedzserei a Slovan illetékeseivel. (zsi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?