Mi készteti páratlan sikersorozata folytatására?

Ján Germánus, tizenegyszere szkandervilágbajnok:
Mindegyik győzelmem valamilyen módon egyedi. Idén is, ha másban nem, abban biztosan akadt eltérés, hogy ismét egy újabb, távoli országban lettem első. A dél-afrikai Durbanban.

Ján Germánus, tizenegyszere szkandervilágbajnok:

Mindegyik győzelmem valamilyen módon egyedi. Idén is, ha másban nem, abban biztosan akadt eltérés, hogy ismét egy újabb, távoli országban lettem első. A dél-afrikai Durbanban. Egyre népesebb az ellenfelek tábora, mind több ország jelenik meg a nemzetközi porondon, így mindegyik alkalom igazi kihívás számomra. A több mint egy éve történt sérülésem után sikerült úgy felépülnöm, hogy megtaláljam az utat a dobogó tetejére. Hála orvosaimnak! Bal kezem tehát ismét rendben van, azzal arattam tizenegyedik vb-győzelmemet. Igazi fegyverem, a jobb kezem ezúttal nem hozott kiugró sikert, ebben a számban második lettem. Nem estem kétségbe, legalább van min javítanom a jövőben.

Még mindig talál magában elég hajtóerőt?

Igennel szoktam válaszolni erre a gyakori kérdésre. Jönnek fel az új országok, új versenyzők. Ellesik tőlünk, tapasztaltabbaktól a sportág fogásait, és mind eredményesebben próbálkoznak ellenünk. Ez már önmagában is állandó kihívást jelent számomra. Ha ez a versengés egyhangú lenne, akkor biztosan gondot okozna, nekem azonban nem az.

Hány évet akar még az élsportban tölteni?

Továbbra is vb- és Eb-címeim megvédésére készülök. Nekem ez így természetes, nem is adom alább. De világszerte akadnak más versenyek is, amelyeket érdemes kipróbálni, tehát a jövőben nyílik még mozgástér számomra.

Túl a harmincon netán már a visszavonulás gondolata is foglalkoztatja?

A szkander dinamikus erősport, az erő pedig sokáig fejleszthető. Minden a szerencse, az egészség és a rehabilitáció függvénye. Ezzel tisztában vagyok, semmit sem veszek félvállról. Nem is sejtem, mikor jöhet el versenyzői pályafutásom zenitje. Nem foglalkoztat a kérdés. Egyelőre sportoló vagyok, és nem sportvezető. A kulisszák mögött ugyan tapasztaltam némi csalogatást, de elengedtem a fülem a mellett. Nem érkezett még el az ideje. (jmk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?