Mezőnyjáték nélkül, agresszívan, de sikeresen

Pozsony. Ha egy csapat megijed ellenfele rámenős, agresszív, pardont nem ismerő, helyenként kíméletlen futballozásától, akkor úgy jár, mint a Ružomberok a Slovan elleni összecsapáson.

Pozsony. Ha egy csapat megijed ellenfele rámenős, agresszív, pardont nem ismerő, helyenként kíméletlen futballozásától, akkor úgy jár, mint a Ružomberok a Slovan elleni összecsapáson. Dzúrik és a cseh különítmény (Homoláč, Vomáčka, Veselý) már a meccs elején kemény belépésekkel tudtára adta a rózsahegyieknek, ne nagyon kezdeményezzenek, mert ők testre játszanak, nem engedik meg, hogy cifrázzák a játékot. Ettől a "figyelmeztetéstől" a vendégek óvatossá váltak, némileg megszeppentek, s a mindenen átgázoló ellenfelük megnyerve a párharcokat fölénybe került, mehetett előre. Ment is. De nem ám látványos összjátékkal és kombinációkkal, hanem hosszú indításokkal, ívelgetésekkel. Köztudott ugyanis az égszínkékek edzőjéről, hogy nem erőlteti a mezőnyjátékot, ehhez nincsenek megfelelő, úgynevezett pengés labdarúgói, akik fantáziát, szellemességet vinnének a csapatjátékba, képesek lennének megoldásaikkal extázisba hozni a nézőket. Ezért hát a labda erőszakosnak mondható megszerzése után gyorsan át kell játszani a középpályát, igyekezni az ellenfél 16-osa elé, mert ott mindig történhet valami. Történt is. Például az első gólnál. Dzúrik hosszú labdával szöktette az előrehúzódott védelemmel egy vonalban rajtra kész Vitteket, a 12-es meglódult, tisztára játszotta magát, mindenki azt várta, hogy kapura küldi a labdát, de a még jobb helyzetben levő Onofrej elé tálalt, aki ziccer helyzetben mattolta a megriadt védelmet és a kapust. A vendégek nem és nem tudtak mit kezdeni az égszínkékek könyörületet nem ismerő letámadásos játékával, az elvesztett párharcok során gyakran tekingettek kérdően a bíróra, miért tűri a szabálytalan közbelépéseket. Hiába. Šlahor, a gyors lábú "futballkamikaze" és társai az erőfutball minden mozzanatát felvonultatva futkostak a pályán. Könnyű volt. Hagyta őket a megszeppent ellenfél. Jött is a második gól, szöglet után az erőszakos, nem éppen hórihorgas Dzúrik fejelt a hálóba. A "rózsa" hiába próbált kinyilni a 2. félidőben, Rák szép ollózásán, Helbich kapáslövésén, néhány ígéretes akción kívül nem nagyon illatozott. Sőt. Az öngólnál hervadni kezdett, majd a kihagyott 11-es után teljesen lekókadt. Erik Bogdanovský edző is meglehetősen kókadt volt. Amikor a a meccs utáni nyilvános sajtóértekezleten e sorok írója megkérdezte, hogyan tetszett neki az ellenfél agresszív játéka, lakonikusan csak ennyit mondott: manapság így futballoznak. Később (kettesben) már bővebben kifejtette véleményét: "A Slovan-védők túlzásban vitték az agresszivitást, amit a bíró tolerált. Például Dzúrikot egyszer sem állította meg, pedig lapot érdemelt volna. A mieink közül rögtön az első esetnél villant a sárga." Dušan Radolský dicsérte védencei hozzáállását, egy szó erejéig azonban megjegyezte: játékosságban nem volt hibátlan a csapat. Hát ez az. A néző mezőnyjátékot, szép akciókat és megoldásokat is akar látni. Mert a futball elsősorban játék.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?