Messi két góllal és egy gólpasszal segítette új csapatát

Lionel Messi

Az Inter Miamiban a hétvégén győztes góllal debütáló Lionel Messi második, szerdai fellépésén kétszer is eredményes volt, emellett egy gólpasszt is adott, így döntő szerepet vállalt az Atlanta United 4–0-s legyőzésében.

A világbajnok argentin sztár amerikai csapata a sikerrel csoportgyőztes lett, és bejutott a legjobb harminckét gárda közé az észak- és közép-amerikai ligakupában. Ezt a sorozatot 2019-ben hozták létre, benne mexikói, illetve az észak-amerikai profi ligában (MLS) érdekelt együttesek vesznek részt. A statisztikák szerint az Atlanta volt a századik csapat, amely ellen a 36 éves Messi gólt szerzett pályafutása során.

A floridai Fort Lauderdale-ben rendezett meccsen az Európában az FC Barcelonát és a Paris Saint-Germaint erősítő világklasszis a 8., majd a 22. percben vette be az Atlanta kapuját, majd a második félidőben előkészítőként jeleskedett a 4–0-s végeredmény beállításakor.

Messi június 7-én jelentette be, hogy az Egyesült Államokba szerződik, megállapodása az Inter Miamival a 2025-ös szezon végéig szól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?