Megválasztották Kemény Dénes utódját

Kemény Dénes
Budapest |

Vári Attila lett a Magyar Vízilabda-szövetség (MVLSZ) új elnöke. A szervezet vasárnapi közgyűlésén, a Duna Arénában a játékosként kétszeres olimpiai bajnok sportvezetőt - aki egyedüli jelölt volt - egyhangú döntéssel választották meg, megbízatása 2020. október 22-ig szól.

 

A 42 éves Vári Attila Kemény Dénest váltja a poszton, utóbbi 2012 vége óta töltötte be a tisztséget, nyáron azonban jelezte, szeptember 30-ával távozik.

Az MVLSZ szerda reggelre hirdette meg a közgyűlést, amely akkor határozatképtelennek bizonyult, így a Duna Arénában már nem volt jelentősége annak, hányan jelennek meg a tagok közül. Végül a 366 mandátummal rendelkező tag közül 144-en regisztráltak az uszodakomplexum egyik különtermében.

A közgyűlésen először Hesz Máté főtitkár mondott köszönetet Kemény Dénesnek azért a 2114 napért, amelyet a szervezet elnökeként töltött el.

Ezt követően Kemény Dénes lépett a pulpitushoz és röviden köszönetet mondott a vízilabdában eltöltött huszonkét évért, majd távozott a teremből.

 

Mint az a közgyűlésen kiderült, 51 elnökjelölés érkezett be a szervezethez, mindegyik Vári Attilát jelölte meg, s mivel vasárnap sem jelentkezett újabb elnökjelölt, ezért ő maradt az egyetlen, aki indult a posztért.

A voksolás előtt Vári Attila "Folytassuk egy csavarral!" címmel mutatta be programtervezetét, amelynek legfontosabb pontjai a megfelelő számú szakemberképzés, a sportdiplomácia erősítése, a szakmai műhelyek és központi akadémiai rendszer kialakítása voltak.

Az MVLSZ alapszabályzata elnökválasztás esetén titkos szavazást ír elő, azonban ha csak egy jelölt van, lehetőség van nyílt voksolásra is. A megjelentek utóbbiban egyetértettek és egyhangúlag szavazták meg Vári Attilát a szervezet élére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?