Megszokott célok a Slovannál

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁSPozsony. Megvédeni a bajnoki címet, megnyerni a Szlovák Kupát és helyt állni az európai porondon – ez a célja pozsonyi Slovan futballcsapatának a 2014/15-ös szezonra.

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Pozsony. Megvédeni a bajnoki címet, megnyerni a Szlovák Kupát és helyt állni az európai porondon – ez a célja pozsonyi Slovan futballcsapatának a 2014/15-ös szezonra. Az új edző, a cseh František Straka már egy trófeát begyűjtött, az égszínkékek múlt szombaton megnyerték a Szuperkupát, miután 1:0-ra nyertek a kassaiak ellen.

Nem történtek nagy változások a keretben, Hlohovský (Senica), Kladrubský (lejárt a szerződése), Alan Kováč (DAC) távozott. Új szerzeménynek Čikoš (Ross County), Jablonský (Jablonec) és Lásik (Brescia) számít. „Egyelőre nem tervezzük újabb játékosok leigazolását, ám ha sikeresen vesszük a BL-selejtezőt, akkor megerősítjük a csapatot” – jelentette ki Petr Kašpar, a pozsonyiak vezérigazgatója.

„A Slovannál mindig nagyok a célok, bízom benne, hogy sikerül eleget tennünk az elvárásoknak. A nemzetközi kupaporondon is a lehető legmesszebbre szeretnénk eljutni – mondta az 56 éves František Straka. – Csak rövid ideje vagyok a csapatnál, de kedvezőek a benyomásaim, jó a kollektíva, és a játékosok hozzáállásával is elégedett vagyok. Sajnos, két kulcsemberünk, Gorosito és Vittek sérüléssel bajlódik, csakúgy, mint a fiatal Bagi.”

Az égszínkékek ma (18.30) a Podbrezová ellen kezdik a Fortuna Ligát. „Veszélyes az újonc ellen rajtolni, de meggyőződésem, hogy győzelemmel kezdjük a szezont. Ez a siker megadná az alaphangot, a keddi, New Saints elleni BL-selejtezőre” – szögezte le Straka, aki szerint kiegyensúlyozottabb csata lesz a bajnoki címért, mint legutóbb volt, a zsolnai és a trencséni együttest tartja a legnagyobb riválisnak.

„Jól sikerült a felkészülés, alig várjuk már a nyitómeccset. A podbrezováiak szeretnének pontot rabolni tőlünk, ám mi mindent megteszünk, hogy legyőzzük őket” – szögezte le Igor Žofčák, a Slovan csapatkapitánya.

Jozef Valovič sportigazgató kijelentette, hogy jó és eredményes játékkal szeretnék visszacsalogatni a szurkolókat, mert a tavaszi idény végén már csak alig ezer drukker járt a Pasienky-stadionba, a július eleji Szuperkupa-döntőn pedig csak néhány százan voltak jelen. Megtudtuk, hogy a walesi New Saints elleni keddi BL-selejtezőre négy euróba kerülnek a legolcsóbb jegyek.

Valovič lapunknak elárulta, hogy várhatóan eladják Szarka Ákost a DAC-nak. (sz. z.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?