Megszakad-e a zselíziek szériája?

Zselíz/Hetény |

<p>Rendkívül izgalmasnak ígérkezik a nyugatszlovákiai V. liga keleti csoportjának ma délutáni (14.00) mérkőzése, melyen a mezőny ősszel veretlenül menetelő zselízi éllovasa az utóbbi hat fordulóban veretlen, harmadik helyen tanyázó hetényieket fogadja.</p>

Az előrejelzések szerint mindkét fél győzni akar, a párharc tétje tovább fokozza a futballkedvelők érdeklődését. „Annak ellenére, hogy elégedett vagyok csapatom őszi teljesítményével, hiszen tudatos és eredményes focit játszunk, öt ponttal többet vártam. Bosszantó, hogy az elmúlt héten Szímőn csak remiztünk (2:2), és kirívó egyéni hibákat követően hullajtottunk el két értékes pontot. A mai nehéznek ígérkező találkozón minden bizonnyal fegyelmezett védekezéssel szembesülünk majd, ezért csak lendületes és megalkuvást nem tűrő játékkal lehetünk eredményesek. Bajnokjelölthöz méltóan számunkra csak a győzelem számít elfogadható eredménynek” – vélekedett Štuller István, a vendéglátók edzője. AGaram mentieknél egyébként a gólerős Rotík Sebastián és Újváry sérüléssel bajlódik, ezért mindkét játékos szerepvállalása kérdéses. „Előzetes elképzeléseink szerint a tizedik hely elérését tűztük ki célul, amit védenceim jócskán túlteljesítettek. Kicsi a valószínűsége annak, hogy a sérült Csintalan István és Pásztor Ferenc pályára lépnek, de a képzett labdarúgók alkotta keretünk tagjai képesek a két csatár pótlására. A mai viadalon csak bátor futballal vihetjük valamire,a labdatartás helyett a gyors ellentámadásokra öszpontosítunk. Nehéz, ám nem lehetetlen a veretlent két vállra fektetni otthonában. Természetesen a zselíziek védelme is hibázhat, így akár három ponttal is gyarapíthatjuk gyűjteményünket” – vélekedett NovákRoland, a hetényiek trénere. „A hazai mérkőzéseinken a kötelező győzelem kapcsán nagy lélektani teher nehezedik ránk, most végre felszabadultan focizhatunk” – egészítette ki edzője véleményét Lucza Zoltán, a hetényiek veterán játékosa. (áb)


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?