<p>Nem Kassai Viktor vezeti az Európa-bajnokság vasárnap esti döntőjét. A finálé játékvezetője az angol Mark Clattenburg lesz, állítja a Sky Sports, aki az UEFA-ra hivatkozik. Kassai lesz a negyedik bíró.</p>
Mégsem Kassai vezeti az Eb-döntőt
Kassai sokáig esélyes volt a döntőre, sőt a német-olasz negyeddöntőben mutatott teljesítménye után sokak szerint ő volt az elsőszámú jelölt a döntő vezetésére. Azonban az UEFA mégis az angolnak szavazott bizalmat. Kassai a német-olasz meccsen kívül a francia-román nyitómeccset és a svéd-olasz párharcot is vezette. A szakértők szerint mindhárom meccsen jó teljesítményt nyújtott. Clattenburg az Eb során eddig a belga-olasz és a horvát-cseh csoportmeccseket vezette, majd ő fújta a sípot a Svájc-Lengyelország nyolcaddöntőn is Clattenburg sikeres évet tudhat maga mögött, hiszen az idei évben vezetett FA Kupa-döntőt és BL-döntőt is. Forrás: index.hu
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.