Megnyílt a MOL Akadémia: az infrastruktúra kész, az erőt a DAC szellemisége adja

MOL
Dunaszerdahely |

Pénteken átadták Dunaszerdahelyen a DAC elsőrangú utánpótlás-nevelő létesítményét, a MOL Akadémiát. Már kész az összes pálya és a főépület is – a 18 hektáros terület Világi Oszkár tulajdonos szerint Szlovákia legmodernebb edzésközpontja.

Valóra vált merész álom

„Mindenki lehetetlennek vélte, amíg valaki meg nem csinálta” – Nelson Mandela idézetével indította a MOL Akadémia megnyitóját megelőző sajtótájékoztatót Világi Oszkár, a DAC futballklub és a MOL Akadémia tulajdonosa.

„15 évvel ezelőtt ez a terület Közép-Európa egyik legmodernebb cukorgyárának részét képezte, aztán amikor az EU-s rendeletek értelmében a gyár bezárt, tíz éven keresztül csak gyom, mocsár, szemétlerakat otthona volt ez a 18 hektár” – mutatott rá Világi, aki három és fél éve vette át a DAC-ot, és rögtön az akadémia fejlesztéséhez is hozzáfogott.

A munka eredménye mára szemmel látható és kézzelfogható: az akadémia területén van tíz pálya, ebből hét füves (kettő fűthető), három műfüves, emellett három speciális pálya is található itt. A pályák összalapterülete 10 hektár, az épületek hasznos területe 8000 négyzetméter, az utak, járdák pedig 26 000 négyzetmétert tesznek ki. „Ez ma Szlovákia legmodernebb edzésközpontja, de közép-európai szinten sem kell szégyenkeznünk” – jelentette ki büszkén Világi.

A klubtulajdonos felidézte, három és fél éve egyetlen edzőpályája sem volt a DAC-nak, a csapat faluról falura vándorolt, hol Abonyban, hol Hodosban volt kénytelen edzeni. Ennek a korszaknak vége szakadt: a MOL Akadémia méltó otthona lesz a Fortuna Ligában jelenleg a 2. helyen álló klub felnőttcsapatának is. „Az infrastruktúra elkészült, de az erőt ennek a komplexumnak a DAC adja, a DAC szellemisége, azaz az edzők, játékosok, a személyzet és a szurkolók. A cél, hogy minél több erős, nemzetközi szinten is bevethető játékost neveljünk” – hangsúlyozta Világi.

14 milliós költségvetés

Az akadémia összköltségvetése 14 millió euró, ennek nagyjából a felét a klub önrészként állja, a másik felét pedig külső forrásokból biztosította be. Világi elmondta, a Bethlen Gábor Alaptól 300 millió forintot (mintegy 1 millió euró), az MLSZ-en keresztül 2,1 milliárd forintot (több mint 6,5 millió euró), a Szlovák Labdarúgó-szövetségtől félmillió eurót kapott az akadémia, a fennmaradó 6 millió euróból pedig hármat banki hitelből finanszírozott, három pedig a klub betéte.

Mivel az akadémia nevében a MOL is szerepel, rákérdeztünk, milyen a szerepe az akadémiában. „Beruházóként nem vesz részt benne. A MOL-lal névadó szerződésünk van, a MOL az akadémia működését, a mindennapi kiadások fedezését segíti” – válaszolta Világi Oszkár.

Közgazdaságilag és magyarként

Egy másik újságírói kérdés arra irányult, mit gondol Világi arról, hogy a szlovák sajtó sokszor területmegjelölésként értékeli, hogy Orbán Viktor jelentős pénzforrásokkal támogatja a határon túli fociakadémiákat. „Segíteni nem azt jelenti, hogy területet megjelölni. Szomorú vagyok, ha valaki rossz szándékot lát a segítségnyújtás mögött” – mondta erre Világi, majd hozzátette, arra, hogy miért is támogatja a magyar állam a határon túli futballt, kétféleképpen lehet válaszolni: közgazdaságilag és magyarként. „A határon túl élő magyarok nagyon sok adót hagynak Magyarországon, azzal, hogy odajárnak, fogyasztanak. Győr gazdasági életének szerves részét képezik a határon túlról érkező fogyasztók, s ez így van a többi határ menti régióban is. Ha kiszámolnánk, mennyi pénzt hagynak így Magyarországon a határon túli magyarok, sokkal lényegesebb összeg jönne ki, mint ahogy azt az átlagmagyar elképzeli. Vagyis annak az összegnek egy részét, amit a magyar állam eloszt, a szlovákiai magyarok hozzák létre – magyarázta Világi. – Másrészt azt is tudatosítani kell, hogy ez a klub a szlovák futball erős része, de játszik benne három magyarországi játékos, ezek egyike Kalmár Zsolt, aki tegnap este a válogatottban játszott. Nagyon sok olyan magyarországi játékosnak adok játéklehetőséget, akik magyar válogatottak lehetnek. Segítem azt, hogy a magyar futball sikeres legyen, és segítem azt, hogy szlovák is sikeres legyen. Ha valaki segítséget kér valakitől, az azt jelzi, hogy alacsonyabban van. S ha azt sugallják, hogy szégyelljük magunkat, amiért segítséget kérünk, az méltatlan gondolkodás velünk, szlovákiai magyarokkal szemben.”

A világszínvonal kötelez

Németh Krisztián, a MOL Akadémia sportigazgatója felidézte, hogy négy éve, a klub tulajdonosváltása előtt a DAC korosztályos csapatainak gond volt kiállni a mérkőzésekre, az ificsapat pedig kiesésre állt a II. ligában. „Ma már más a helyzet. Az utánpótlást tekintve szlovákiai szinten a 40. helyről az ötödikre jöttünk fel, az ifik feljutottak az I. ligába, és minden korosztályos csapatunk a legfelsőbb osztályban játszik. Az akadémiánkról már 30 játékos szerepelt a korosztályos válogatottakban. Az infrastruktúra világszínvonala kötelez arra, hogy a célokat teljesítsük. A Kárpát-medencével már most is tudunk konkurálni, de a cél az, hogy a legjobbak legyünk” – fogalmazott Németh Krisztián.

A sportigazgató arról is beszélt, a fő cél a saját nevelésű játékosok beépítése a felnőttcsapatba. Ennek érdekében már most komoly együttműködés zajlik Peter Hyballa vezetőedzővel, aki rendszeresen 6-7 U19-es játékost visz fel a nagyok edzésére. „Ez a stílus, amit jelenleg a DAC játszik, sok futáson alapul, és a lényege, hogy soha nem adjuk fel, mindig támadunk, küzdünk az utolsó percig. Szeretnénk, hogy minden DAC-csapatot jellemezzen ez a stílus, és biztos vagyok benne, hogy ha valaki pár éven belül meglátogatja az ifjúsági csapatokat, akkor rá fog ismerni a stílusunkra, és meg fog tudni minket különböztetni” – jelentette ki Németh Krisztián.

Az akadémia egyébként nem lesz szigorúan bentlakásos intézmény, bár a távolabbi régiókból érkezőknek lakhatást biztosít a klub. „Az egész régió akadémia szeretnénk lenni, számítunk a győriekre és a Győr környékiekre is. Ma is van már néhány játékosunk abból a térségből” – mondta Világi Oszkár. – Az eredeti ötlet az volt, hogy bentlakásos akadémia legyen, de úgy láttam, nem ez a jó út. Nem hiszem, hogy a fiatalokat be kellene zárni. A cél, hogy közösségben legyenek, normális életet éljenek, lássanak nőket is. Nemhogy aztán három pszichológust kelljen fizetnem, hogy kiderítsem, mi a probléma…”

300 játékos 14 csapatban

A MOL Akadémia épületegyüttese és pályái most készültek el, de a munka egyáltalán nem most kezdődik, hanem már évek óta folyik. Jelenleg 300 játékosuk van 14 csapatban, ezek közül kettő női csapat. Az akadémián 32 edző dolgozik, a pályafenntartáson és a mindennapi teendők biztosításán újabb csaknem 30 személy dolgozik, a klub pedig összesen több mint 85 személyt alkalmaz.

A DAC-nál tehát infrastrukturális szinten már minden adott, hogy a régió vezető futballklubjai közé emelkedjen.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?