Megnyerjük a rangadót

Pozsony. Dunaszerdahelyen játsszák a II. labdarúgóliga 12. felvonásának slágermérkőzését: a DAC-stadionban az ötödik helyen tanyázó szenci csapat vendégeskedik. A ma délutáni dél-szlovákiai rangadó (14.00) előtt mindkét fél derűlátó.

Fogadkoznak a dunaszerdahelyi futballisták (sötét nadrágban), hogy ma délután megszerzik a három pontotÖrzsik Ödön felvételeA DAC az utóbbi két találkozón mindössze egy pontot szerzett: Licsérden 3:0-ra kikapott, majd odahaza döntetlenre játszott (1:1) a rimaszombati együttessel. A 14 napos bajnoki szünetben két előkészületi mérkőzést vívott a csallóközi gárda, múlt pénteken 4:3-as vereséget szenvedett a ligeti csapattól, majd kedden 5:2-re nyert a harmadik vonalban szereplő Ružinov ellen.

Szaban Tibor, a dunaszerdahelyiek vezetőedzője: „Kár, hogy a gömörieket nem sikerült legyőznünk, most feltétlenül javítani akarunk. A szenciek az utóbbi időben jó formába lendültek, ezt bizonyítja, hogy az elmúlt fordulóban biztosan fektették két vállra a listavezető licsérdieket. Alaposan feltérképeztük az ellenfelet, elsősorban a két villámgyors és rendkívül veszélyes csatárra, Takáčra és Piatkára kell vigyáznunk. Sok függ attól, melyik csapat játékosai alkalmazkodnak jobban a csúszós, mély talajhoz. Számunkra csak a győzelem elfogadható, biztosra veszem, hogy megnyerjük a derbit. Remélem, lelkes szurkolóink is besegítenek. Ami az összeállítást illeti, egy-két változást eszközölök a rimaszombatiakkal vívott meccshez képest. Sajnos, a harcképtelen Szelesre ezúttal sem számíthatok. Fogadkoznak labdarúgóink, hogy kitesznek magukért.”

„Hazai pályán nem lehet más célunk, mint a győzelem. Tavasszal 3:0-ra nyertünk a KOBA ellen, szép lenne megismételni ezt az eredményt – tette hozzá Csóka Zoltán menedzser.

Amióta Jozef Valovič irányítja a szencieket, feltámadtak a futballisták: idegenben 3:0-ra lelépték az újonc Veľké Levárét és odahaza 3:1-re legyőzték az éllovas licsérdi együttest. A Szlovák Kupában pedig a nagyszombatiakat búcsúztatták (2:1). Egyébként a KOBA trénerét kellemes emlékek fűzik a DAC-hoz: „Edzői pályafutásom egyik legszebb időszakát jelentette az a másfél esztend#ő, amit a Csallóközben töltöttem. Az I. liga élmezőnyében zártunk, és a Szlovák Kupa fináléjában az Intertől balszerencsés vereséget szenvedtünk... Jelenleg is sok barátom van Dunaszerdahelyen, Sánta Imre klubelnök és Csóka Zoltán is közéjük tartozik. Ami a mai találkozót illeti, nehéz feladat vár ránk, hiszen a sárga-kékek gyors és technikás játékosokkal rendelkeznek. Ennek ellenére optimista vagyok, meggyő-ződésem, hogy nem jövünk haza üres kézzel” – mondta lapunknak Jozef Valovič.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?